Podujatie


Bányavirág
3

Bányavirág

A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka négy alkalommal lesz látható az idei karneválszínházi előadáson.  Viac

Aktuálne podujatia






A Bányavirág nem az eszményi Erdélyt mutatja meg, hanem azt az Erdélyt, amit én tapasztaltam, amiben felnőttem. Olyan emberekről szól, akiknek egykor álmaik voltak, de azóta ezek az álmok eltűntek a pálinkáspohár fenekén. A teljes kilátástalanság és a karnyújtásra levő boldogság között egyensúlyozva vergődnek át az életen, és mivel nem tehetnek mást, a keserűséget nap mint nap feloldják egy kis alkoholba vegyített humorral.”

     Székely Csaba

 

Szereplők: 

Iván RÓZSA KRISZTIÁN

Mihály orvos   HARSÁNYI ATTILA Jászai-díjas

Ilonka, Iván féltestvére MIKITA DORKA JÚLIA

Illés, Iván szomszédja KOKICS PÉTER

Irma, Illés felesége VARGA ANDREA

Hegedűn közreműködik: OROSZ SÁNDOR  Nívódíjas hegedűművész, népzenész, a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

 

Alkotók: 

Díszlet- és jelmeztervező: ERŐSS HANNA

Dramaturg: VARGA EMESE

Zene: MÁRKOS ALBERT

Súgó: MÁRTON B. ANDRÁS

Ügyelő: GILÁNYI ZSÓKA

Rendezőasszisztens: HADHÁZY ILDIKÓ

 

Tipy


A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test,…

vendégelőadás történelmi musical Bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban 2026. június 3.

A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka négy alkalommal lesz látható az idei karneválszínházi előadáson.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.