Bányavirág
A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka négy alkalommal lesz látható az idei karneválszínházi előadáson. több
A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka négy alkalommal lesz látható az idei karneválszínházi előadáson. több
A Bányavirág nem az eszményi Erdélyt mutatja meg, hanem azt az Erdélyt, amit én tapasztaltam, amiben felnőttem. Olyan emberekről szól, akiknek egykor álmaik voltak, de azóta ezek az álmok eltűntek a pálinkáspohár fenekén. A teljes kilátástalanság és a karnyújtásra levő boldogság között egyensúlyozva vergődnek át az életen, és mivel nem tehetnek mást, a keserűséget nap mint nap feloldják egy kis alkoholba vegyített humorral.”
Székely Csaba
Szereplők:
Iván RÓZSA KRISZTIÁN
Mihály orvos HARSÁNYI ATTILA Jászai-díjas
Ilonka, Iván féltestvére MIKITA DORKA JÚLIA
Illés, Iván szomszédja KOKICS PÉTER
Irma, Illés felesége VARGA ANDREA
Hegedűn közreműködik: OROSZ SÁNDOR Nívódíjas hegedűművész, népzenész, a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója
Alkotók:
Díszlet- és jelmeztervező: ERŐSS HANNA
Dramaturg: VARGA EMESE
Zene: MÁRKOS ALBERT
Súgó: MÁRTON B. ANDRÁS
Ügyelő: GILÁNYI ZSÓKA
Rendezőasszisztens: HADHÁZY ILDIKÓ
Dumaszínház est
Három fivér házavatót tart. Mindhárom asszony jelen van, ki-ki vérmérséklete szerint értékel. Ám az egyik feleség meghívja a férje titkárnőjét…
Eleinte minden világos, ki kinek a kicsodája, ám közbeszól a kémia, meg egy tudálékos szexuálpszichológus..
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!