program


Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér: Minden ember halandó

Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér: Minden ember halandó

színházterem
részvételi színházi előadás
időtartam: 90 perc
korhatár :14+

Dato



Gondolkodtál már azon, hogy vajon az igazság fontosabb-e, mint a béke? A válasz zavarba ejtő lehet, de itt most a kérdés a fontos. Előadásunk egy téren és időn túli utazás Fritz Zorn elméjébe, ahol az autonómia és konformizmus kapcsolata mentén járjuk körül az emberi élet különböző állomásait. Az álomszerű találkozás során főhősünk emlékei, dilemmái és vágyai tükrében vizsgáljuk, hogy számunkra mennyire fontos az igazság, valamint, hogy miként is viszonyulunk a minket körülvevő normákhoz. Mennyiben határoz meg bennünket a környezetünk és képesek vagyunk-e vállalni magunkat azzal szemben? Előadásunk különlegessége, hogy a történet szerves része a moderált vita / témafeltárás, ahol a nézőknek lehetőségük van befolyásolni az előadás tartalmi szerkezetét.

Előadásunk egy rendhagyó színházi kísérlet Fritz Zorn gondolataival, amely során az igazság, a szabadság és a társadalmi normák kérdésköreit vizsgáljuk. A nézők nem passzív szemlélők: vitákon keresztül aktívan formálhatják a történetet, és így saját véleményük is megjelenik az előadás szerkezetében.

Az előadás egy interaktív, részvételi színházi előadás. Álomszerű, filozofikus hangulat jellemzi, miközben a nézők moderált vitákon keresztül maguk is formálják a történetet.

Az előadást a Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotóterének csapata hozta létre. A rendezői és írói feladatokat Farkas Atilla színész-drámatanár és Kállai Ákos, a Szegedi Nemzeti Színház színházpedagógusa, a Kooperáló vezetője látta el. A színészek, Rédei Roland és Sziládi Hajna a szegedi teátrum két színművésze.

Színészek: Rédei Roland, Sziládi Hajna, Kállai Ákos

Rendező: Farkas Atilla és Kállai Ákos

A szövegkönyvet Fritz Zorn: Mars c. regénye nyomán írta, Farkas Atilla és Kállai Ákos.

PÅ PLAKATEN


Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Egy amerikai kisvárosban élő egyetemista társaság minden hétvégén vacsorát ad, ahol egy-egy meghívott vendéggel vitaestet tartanak a világ megjavításának lehetőségeiről.…

Misztikum, szenvedély és sötét titkok a színpadon – érkezik a Rebecca musical!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.