Program


LGT TÁNCKÉPEK
7

LGT TÁNCKÉPEK

„Az LGT számokat úgy fűztük össze Presser Gáborral, hogy mese született belőle.
Életünk meséje – táncban."
Sárközi Gyula

Current events



LGT táncképek

A Sárközi Gyula Társulat elődje, a KFKI Kamarabalett 2001. november 19-én a Madách Színházban mutatta be első előadását „Mindenki – LGT Táncképek” címmel, amely igen nagy sikert aratott. A produkció iránt olyan nagy érdeklődés mutatkozott, hogy a 2002-es Budapesti Tavaszi Fesztivál is műsorára tűzte, s az előadás vidéken is ugyanolyan népszerűségnek örvendett, mint a fővárosban.

A darab a tánc eszközével mutatja be korunkat: különböző emberi sorsokat, karaktereket.

Az első felvonást Jurányi Patrick koreografálta, melynek alcíme: Ülök a járdán. Az LGT egyedülálló zenei stílusa ihlette a produkciót, mely a férfi-nő közti érzelmeket is megmutatja a klasszikus baletten keresztül.

A második rész formailag a showtánc és klasszikus táncelemek ötvözetéből áll. A második felvonás alcíme: Miénk ez a cirkusz – koreográfusa Sárközi Gyula, aki Kovács Zsolttal és Kováts Gergely Csanáddal a modern tánc nyelvén gondolta újra a tánclépéseket. Sárközi Gyula Presser Gáborral közösen válogatta ki a legismertebb LGT számokat és együtt úgy rendezték azokat sorba, hogy mese szülessen belőle: életünk meséje.

Az előadás zenei anyaga: Miénk itt a tér; Engedj el; Szentimentális rakenroll; Boksz; Az ígéret földje; Nem adom fel; A csúnya fiúknak is van szíve; Gondolj rám; Mindenki.

Előadják a Sárközi Gyula Társulat művészei és a Madách Táncművészeti Iskola növendékei.

Early bird jegyek 2023. október 31-ig vásárolhatóak.

Műsoridő: 2x45 perc, egy szünettel

Fotó: Sárközi Adrienn

Suggestions


Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pyotr Ilyich Tchaikovsky SWAN LAKE Classical ballet in three acts

Gaetano Donizetti LA FILLE DU RÉGIMENT Comic opera in two acts, in French, with spoken dialogues in Hungarian, with Hungarian,…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.