Program


Kovács Domokos, L. Nagy Attila: Tryangle

Kovács Domokos, L. Nagy Attila: Tryangle

színházterem
jegyár egységesen: 3500 Ft
támogatói jegy: 5000 Ft
időtartam: 45 perc
korosztály: 14+

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Thursday, April 11 2024 8:00PM

A tér bármely három pontja, ami nem esik egy egyenesbe, egy háromszöget határoz meg. Ennek az előadásnak a szereplői határozottan nem esnek egy egyenesbe, sokkal inkább egymásba. Még az idő sem teljesen közös, amiben léteznek, inkább csak a tér. Illetve pont, hogy az idejük közös, hiszen még mikor nincsenek is egyazon térben, akkor is jelen vannak mind a hárman. Sőt, még többen is…

A Tryangle a Dancing On A Grinder című szólóelőadás újragondolása, ami a kortárstánc és a bábszínház kettőséből született új forma, a fizikai bábszínház nyelvén kutatja azt a találkozást, ahogy a koncepció ütközik a valósággal. Míg az első előadás két férfi, egy báb és mozgatója kapcsolatát vizsgálja, addig a Tryangle egy harmadik szereplőt hoz be a már körüljárt kapcsolati dinamikába, így emelve a duettet egy, a báb és két táncos által megélt trióvá.

A három szereplő között kibontakozó tánc során azt kísérhetjük végig, hogyan van jelen korábbi kapcsolatok dinamikája egy új emberhez való kötődésben. A múltbéli viszonyokban megélt traumák hogyan transzportálódnak egy újabba? Mennyire lehet megküzdeni ezekkel a mintázatokkal, közösen, vagy egyedül? Túl tudok lenni végre az exeimen? És ők rajtam?

Kovács Domokos 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán. Azóta szabadúszóként dolgozik magyar és külföldi kőszínházakban és független társulatokkal, rendezőként, koreográfusként és előadóként egyaránt.

L. Nagy Attila 2022-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen bábszínészként, azóta a Budapest Bábszínház társulati tagja, emellett rendszeresen játszik független színházi előadásokban.

Előadók: L. Nagy Attila, Kovács Domokos
Dramaturg: Nagy Orsolya
Bábtervező: Kárpáti Panna
Zeneszerző: Vranik Krisztián, Jankó Mátyás, Tarr Bernadett
Fénytervező: Váradi András, Selmeczi Mercédesz
Konzulens: Fejes Kitty
Rendező: Kovács Domokos

Támogatók: Sziget Fesztivál, Magic Mirror, Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete
Az előadás forgalmazását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Our offer


Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök emberi értékekről, de ravaszságról, cselvetésekről és gyarlóságról is.

A Neoton Família az egyik legnépszerűbb magyar popzenei együttes. Angol nevük: Newton Family, ezutóbbi néven jelent meg több lemezük Japánban, Nyugat-Németországban, Argentínában és Spanyolországban.

Suggestions


A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli…

MŰSOR: WAGNER: Lohengrin – előjáték, WWV75 BRAHMS: D-dúr hegedűverseny, op. 77 MENDELSSOHN: Szentivánéji álom kísérőzene, op. 61 Christian Tetzlaff hegedű,…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.