
Idegenvezetők Világnapja 2025 - Kozák Attila
Épülettörténeti séta a Pesti Vigadó helyi idegenvezetőjével, Kozák Attilával.
Épülettörténeti séta a Pesti Vigadó helyi idegenvezetőjével, Kozák Attilával.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Saturday, February 22 2025 3:00PM
Az idén 160 éves Pesti Vigadó falai között született meg Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Magyarország új fővárosa, Budapest. Az 1867-es kiegyezést követően a vezetők 1872 decemberében fogadták el a három városrész egyesítését, mellyel világvárosi növekedés kezdődött. A hivatalos alapító okiratot 1873-ban írták alá a Déli teremben, Budapest születésnapját pedig november 17-én ünnepeljük minden évben. Az erre az alkalomra rendezett ünnepélyen a Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában adták elő Liszt Ferenc Krisztus oratóriumát.A Pesti Vigadó a pesti Duna-part máig meghatározó eleme, a világörökségi helyszín része, mely rengeteg történelmi eseménynek adott helyet.
Ezen eseményekből kaphatnak ízelítőt azok a látogatóink, akik részt vesznek a sétáinkon és megtekintik a múltat bemutató Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti fotókiállításunkat, amely nem csak az épület, hanem azon keresztül a magyar és egyetemes történelem, kultúra egy-egy jelentős eseményét eleveníti fel. A séta a Pesti Vigadó 6. emeleti Panoráma Teraszán ér véget, ahol a látogatót páratlan kilátás és lenyűgöző budapesti panoráma fogadja
Ha többet szeretne megtudni erről a csodálatos épületről, szíves figyelmébe ajánljuk Holló Szilvia Andrea: A Pesti Vigadó c. könyvének bővített kiadását, mely megvásárolható a Vigadó Pontban mely hétfőtől péntekig 10:00 és 17:00 óra között várja a látogatókat.
Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából meghirdetett sétákra 2025. február 21-én és február 22-én a látogatók FÉLÁRON válthatnak jegyet, azaz egységesen 1750 Ft/fő áron.
A vezetés időtartama várhatóan 60 perc
A csoport létszáma: max. 35 fő
Idegenvezető: Kozák Attila
Találkozó: a séta előtt 15 perccel a Pesti Vigadó (Budapest V. Vigadó tér 2.) Előcsarnokában, a Jegypénztárnál.
Időpontjaink és idegenvezetőink:
2025.02.21. péntek 17:00 - Drescher Ferenc
2025.02.21. péntek 18:00 – Kerényi Anikó
Rembetiko is often referred to as the “Greek blues”. This traditional music with foundations in Asia minor and incorporating elements of Greek folklore, nonetheless, has deep roots in urban culture.
A 60-minute tour starts every day at 13:30, 15:00 and 16:30 in English. To request a tour in other languages (Italian, Spanish, German, French and Hungarian), please get in touch with the OperaTour team. Please note that the auditorium is closed for visits during rehearsals. Guided tours are not available during performances.
Dumaszínház est
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán…
Az 1986-ban készült, kultikus családi rajzfilm színpadi változata feledhetetlen szórakozás az egész családnak!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.