
Dr. Domján Mihály előadása Segítő kéz a családban
A nemet mondás pszichológiája - csak elkezdeni nehéz
A nemet mondásnak vannak következményei. Igen, lesz lemorzsolódás, de talán ez sem veszteség, hanem itt van a változás ideje!
A nemet mondás pszichológiája - csak elkezdeni nehéz
A nemet mondásnak vannak következményei. Igen, lesz lemorzsolódás, de talán ez sem veszteség, hanem itt van a változás ideje!
Mindannyiunk meghatározó emberi szükséglete a valahová tartozás. Amikor azonban felmerül bennünk, hogy egy adott szituációban nemet kellene mondanunk, akkor az először olyan, mintha a társas kapcsolódásunkat sodornánk veszélybe. “Fog még engem szeretni, ha nem azt teszem, amit akar?” A nemet mondás tehát előhozhatja a félelmeinket, sőt a bűntudatunkat, szégyenünket. Számtalanszor a kiszolgáltatottság érzését erősíti fel bennünk. Dönthetünk persze úgy is, hogy magunkba zárjuk az ellentmondást és folytatjuk az alárendelt pozícióból való játszmázást. Mindeközben az a tapasztalat szintén igaz, hogy általában az emberek nem szeretnek minket kevésbé, ha bátran bevállaljuk magunkat… Akkor hogy is van ez? Ha leginkább udvariasságból szokott igent mondani, amikor a lelke mélyén nemet szeretne, akkor várom szeretettel az előadásra!
Dr. Domján Mihály
pszichoterapeuta szakorvos, pszichológus,
családterapeuta, mindfulness oktató,
szomatodráma játékvezető.
A Szemfényvesztés című előadássorozat soron következő műsora Győrben. Díjnyertes, világot bejárt előadók együtt egy nagyszabású show-műsorban! Látványos illúziók, gondolatolvasás és…
A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy…
Boros Lajos, gomba-szakellenőr, a Magyar Mikológiai Társaság tagja vezeti be az érdeklődőket az alföld gombavilágába.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.