Umelec


Éva Péterfy-Novák

Éva Péterfy-Novák

Narodenie: 1961. december 5. (Miskolc)

Író.

Diósgyőrben a Herman Ottó Gimnáziumba, majd a Miskolci Egyetem szabad bölcsészet szakára járt. 2013-ban kezdte írói pályáját, Egyasszony című blogjával, melyben szülés során sérült, hétéves korában meghalt kislánya, Zsuzsi megrázó történetét írja le. A blog tartalma 2014-ben könyvként is megjelent a Libri kiadónál, és színdarab is…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Író.

Diósgyőrben a Herman Ottó Gimnáziumba, majd a Miskolci Egyetem szabad bölcsészet szakára járt. 2013-ban kezdte írói pályáját, Egyasszony című blogjával, melyben szülés során sérült, hétéves korában meghalt kislánya, Zsuzsi megrázó történetét írja le. A blog tartalma 2014-ben könyvként is megjelent a Libri kiadónál, és színdarab is készült belőle. Következő könyve A rózsaszín ruha című novelláskötet, a férjével közösen írt, kínai utazásukat leíró A panda ölelése, majd a pedofília témájú Apád előtt ne vetkőzz.
Férje 2011 óta Péterfy Gergely József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi oktató.

Művei:
Egyasszony (Budapest, Libri, 2014)
A rózsaszín ruha (Budapest, Libri, 2017)
A panda ölelése (Péterfy Gergellyel; Budapest, Libri, 2018)
Apád előtt ne vetkőzz (Budapest, Libri, 2019)

Állj bele! MERSZ BESZÉLNI RÓLA? Játszótárs: Péterfy-Novák Éva

Állj bele! MERSZ BESZÉLNI RÓLA? Játszótárs: Péterfy-Novák Éva

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Játszótárs
Apád előtt ne vetkőzz

Apád előtt ne vetkőzz

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Autor
Apád előtt ne vetkőzz

Apád előtt ne vetkőzz

Veszprémi Petőfi Színház
  • Autor
APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ - Orlai Produkció

APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Autor
Péterfy-Novák Éva: EGYASSZONY

Péterfy-Novák Éva: EGYASSZONY

Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ
  • Autor
Zsámbéki Nyári Színház - Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Zsámbéki Nyári Színház - Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Általános
  • Autor

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.