Artyści


Dočekal Michal
3

Dočekal Michal

Rendező, a prágai Nemzeti Színház igazgatója.

A prágai születésű Docekal már középiskolai tanulmányai idején színészként és rendezőként dolgozott a prágai Rubin Színház A Stúdiójában.
Később 1985 és 1991 között rendezést tanult a Prágai Színművészeti Akadémián, és időközben fél évet vendéghallgatóként Londonban töltött.
1991 és 1994…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Rendező, a prágai Nemzeti Színház igazgatója.

A prágai születésű Docekal már középiskolai tanulmányai idején színészként és rendezőként dolgozott a prágai Rubin Színház A Stúdiójában.
Később 1985 és 1991 között rendezést tanult a Prágai Színművészeti Akadémián, és időközben fél évet vendéghallgatóként Londonban töltött.
1991 és 1994 között a Kaspar Színházi Társaság rendezője, ahol Kleist, T. de Molina és Goethe műveit állította színpadra.

1994 és 2002 között Docekal a prágai Komédia Színház igazgatója volt, és a teátrum az ő vezetése idején,1996-ban elnyerte az Év Színháza díjat. Az itt töltött évek során színpadra állította többek között Csehov Három nővérét, Shakespeare Lear király, Szentivánéji álom, Makrancos hölgy és Velencei kalmár című műveit. 2001-ben Marlowe Doctor Faustusából készített legendás előadást: a darabot egy prágai metróállomáson vitte színre.

Mielőtt csatlakozott volna a Nemzeti Színház társulatához két előadást rendezett vendégként a színházban: Joyce: Száműzöttek és Beckett: Ó, azok a szép napok! című műveit.
2002-ben a Nemzeti Színház igazgatója lett, ahol Rostand Cyrano de Bergerac rendezésével debütált, majd Sarah Kane: Pszichózis 4.48, Beckett: Az utolsó tekercs, Moliere: Fösvény és Shaw: Pygmalionját állította színpadra.

Jelenleg is több előadása fut a Nemzeti Színház repertoárján – köztük az Augusztus Oklahomában, a Mikve, a Godot-ra várva és a Revizor.
Docekal számos szakmai díj és elismerés mellett 2004-ben elnyerte a Cseh Irodalmi Alapítvány díját.

 

A kő

A kő

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Bűn és bűnhődés

Bűn és bűnhődés

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Jóembert  keresünk

Jóembert keresünk

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Reżyser
Jóembert keresünk

Jóembert keresünk

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Mikve

Mikve

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Reżyser
Mikve_

Mikve_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Őfelsége pincére voltam

Őfelsége pincére voltam

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Vígegyetem - Jóembert keresünk

Vígegyetem - Jóembert keresünk

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
x A kő

x A kő

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.