Divadlo

2033 Program


monodráma két szereplőre egy részben

Gyévuska

Weöres Sándor Színház

Távlatok helyett sorsokat, történelem helyett személyes tragédiákat mutat fel ez a fájóan komikus, prózaian zenés történet.

Mercedes Benz Vypredané
13 Podujatie

Mercedes Benz

Vígszínház

szellemi és nyelvi bravúrokkal teli családtörténet

Az előadás 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!

Mondjad, Atikám!
Vecsei H. Miklós és Balla Gergely (Platon Karataev) József Attila-estje

A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.

HÁZIBULI

FÉM Arts & Café

Mindenki volt fiatal, de kevesebben voltak ötvenesek. Mi most azok vagyunk! És visszarepítünk mindenkit korosztályunkból azokba évekbe, amikor készülődött a rendszerváltás, amikor ismerkedtünk a Nyugattal, amikor minden csoda megtörtént.

MEDEA GYERMEKEI

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is lehet otthon. Ha nincs, akkor tovább kell menni, és folytatódik az a több éves menekülés, amely valahogy sehogy sem akar véget érni.

Korszakos festő távozik az élők világából. Képei a világ minden jelentős múzeumában fellelhetők, és egy magára valamit is adó műgyűjtő ki nem hagyná alkotásait a gyűjteményéből

Látni a láthatatlant

Békéscsabai Jókai Színház

hétköznapi passió

- zenés monodráma-

színházterem
kortárs tánc
időtartam: 50 perc
ajánlott korosztály: 14+

A rendhagyó vizuális effektekkel, korhű zenei betétekkel kiegészült darabban feltűnnek az akkori közhangulatot megidéző hús-vér karakterek, akik a politikai mérleg két serpenyőjéből kitekintve, hiteles korrajzot formázva jelenítik meg az első világháború előzményeit, kitörésének rejtett részleteit s annak drámai következményeit.

Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.

- A MOST FESZT 2021 szakmai zsűrije 'A legjobb monodráma előadás' díját ítélte a produkciónak.
- 2022. Made in Pécs-díj / Az év művészeti eseménye

Élet-ritmusra

Pinceszínház

Cédric Chapuis: Élet-ritmusra
Előadja: Medveczky Balázs

Fidelio

Magyar Állami Operaház

Ludwig van Beethoven
FIDELIO
Opera két részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk.

színházterem
színház
időtartam:120 perc 1 szünettel
ajánlott korosztály: 16+

“Két kezem formálja, a lábam járja, szívem muzsikája!“

Magyar cigány mesterségek, virtuóz táncok, életérzések...

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Ha megkapod a betegség címkéjét, de végül nem halsz bele, és te leszel a „túlélő”, akkor ezután a krízishelyzet után mit csinálsz? Hány évre, évtizedre van szükséged, hogy elkezdj arról gondolkodni, valójában hogyan tudsz a legjobban létezni? Ezeket a kérdéseket meg lehet mászni sportcipőben vagy fel kell venni hozzá a magassarkút?



Furfangos mese

Békéscsabai Jókai Színház

zenés mesejáték

LEP - A koppányi aga testamentuma Vypredané
13 Podujatie

zenés játék két részben

Füge Produkció - Pagony: A legcsinosabb óriás Vypredané
13 Podujatie

Az előadás a Jurányi Ház Hab a tortán! mesesorozatának része. Julia Donaldson világhírű mesekönyve most megelevenedik!

Manócska - A Holdkirály palotája

Klauzál Gábor Művelődési Központ

interaktív mesejáték bábokkal

Az Aranyszamár Színház előadása

Meseország

VOKE - József Attila Művelődési Központ

Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket.

E. Humperdinck: Jancsi és Juliska

Szegedi Nemzeti Színház

Engelbert Humperdinck
meseopera két felvonásban, magyar nyelven – nem csak gyermekeknek

Bemutató: 2025. október 31.

A Méhek meséje című összművészeti előadás egy interaktív utazásra hív! Réteken és erdőkön át, mocsarakon és sivatagokon keresztül vezetik a méhek az előadás apró nézőit. Ezáltal a gyerekek nem csak nézői, hanem résztvevői és alakítói is lehetnek a történetnek, amely a méhek megmentéséről szól. És hogy miért olyan fontosak a méhek? Az előadás e kérdésen keresztül igyekszik megragadni a földi élet összetett, bonyolult rendszerét, amelyben minden élőlénynek helye és feladata van.

Emil és a detektívek

Budaörsi Latinovits Színház

Emilt a mamája az istenhátamögötti kisvárosból, ahol élnek, elküldi a rokonokhoz Berlinbe, világot látni. Ad vele némi pénzt, nem sokat, de eleget ahhoz, hogy fájjon, ha ellopják – és el is lopják, már a vonatúton, egy bácsi a kupéból. Emil tudja, hogy ő a tolvaj – de annál kevesebb, vagy inkább több esze van, semhogy rendőrért kiáltson, maga ered tehát a tolvaj nyomába a nagyváros labirintusában.

Tyúkdráma

Jászai Mari Színház - Népház

Mona-avagy az utolsó kiskocsma Győrasszonyfán Vypredané
13 Podujatie

Kopp Lajos már tizenhárom generáció óta vezeti Győrasszonyfa egyetlen vendéglátóipari létesítményét, a Monarchiát. Koppék igazi vendéglősök: hisznek a hideg sör, a forró virsli és a házi pálinka léleképítő erejében.

Helló, náci!

Kolibri Pince

14 éves kortól // 70 perc szünet nélkül.
A bunyóhoz ketten kellenek, elkövető és áldozat, ezek ketten pedig leginkább egy cella mélyén ismerhetik ki egymást, hála a rendőrségnek. Persze ha az elkövető neonáci, az áldozat fekete- munkás, kissé bonyolultabb a helyzet.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.