Teatr

tytułów: 2038


Az semmi...Koltai Róbert - Jordán Tamás estje Kup bilet
13 Wydarzenie

Ez az est, a két művész közös színházi élményeiről szól, ahol egymásra licitálva mondanak el jobbnál jobb storykat! Az egyes történetek végen „Az semmi! Hallgasd meg ezt!” -felkiáltással veszik át a szót egymástól. Nem lehetetlen, hogy az előadásukban rögtönzésekre is sor kerül, ilyenkor a közönség örömére egymást is ugratják.

EX Kup bilet
13 Wydarzenie

EX

6SZÍN

Marius von Mayenburg
EX
fordította: Deés Enikő, Dömötör András

APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ Kup bilet
13 Wydarzenie

APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával.

A csoport Kup bilet
13 Wydarzenie

Bodó Viktor új előadása az önsegítő függő csoportok mintájára és igaz történetek alapján készül. A csoport olyan szélsőséges karakterek találkozóhelye, akik egyébként soha nem ülnének le egymással. Történeteikben a reália keveredik a mindennapi abszurddal, a dráma a tragikomédiával. Egy ilyen kétórás gyűlésen megtörténhet minden, ami csak elképzelhető, és az is, ami nem.

Kipp, kopp...babaszínház Wyprzedane
13 Wydarzenie

Kipp, kopp...babaszínház

Miskolci Csodamalom Bábszínház

Interaktív, élőzenés játék mondókákkal, gyerekdalokkal tarkítva a legkisebbeknek.

Dömdödöm Kup bilet
13 Wydarzenie

Dömdödöm

Vaskakas Bábszínház

A Négyszögletű Kerek Erdő mitikus tér, a lehetetlen, a különös, a minden-lehetséges világa, egyszerre négyszögletű és kerek, körülzárt és otthonos, a mese szereplői számára a kivonulás terepe. A szereplők valamennyien az „igazi” világ vesztesei, kitaszítottjai, csalódottak, akiket Mikkamakka mint afféle emberhalász gyűjtött össze az erdőbe.

Fehér babák - Zenés színházi est Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival Kup bilet
13 Wydarzenie

Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve nyílik meg a nagyközönség előtt Rakonczai Viktor zenei vezetésével és a Thália Színház egyedülálló technikai lehetőségeivel – amely a speciális LED-falaknak, az élőzenekarnak és a Thália Színház színművészeinek köszönhetően egyszerre ad színházi, nagykoncerti és vizuális élményt.

Apa szeme fénye – Gold Digger Kup bilet
13 Wydarzenie

Tasnádi István legújabb darabjának ősbemutatójára készül a Vígszínház Házi Színpadán. Az előadást a szerző rendezi.

ENRICO LUTTMANN: ÖRÖKKÉ... SZABADON... Kup bilet
13 Wydarzenie

ENRICO LUTTMANN: ÖRÖKKÉ... SZABADON...

Benczúr Ház Kulturális Központ

A BENCZÚR HÁZ BEMUTATÓJA

18 éven felülieknek!
Az előadás hossza 100 perc 1 szünettel.

Diótörő Kup bilet
13 Wydarzenie

Diótörő

MOM Kulturális Központ

Klasszikus mese-tánc-show, újragondolva

William Shakespeare: AHOGY TETSZIK Kup bilet
13 Wydarzenie

William Shakespeare: AHOGY TETSZIK

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Lírai komédia

Kárpáti Péter és barátai: Rühes kutya Kup bilet
13 Wydarzenie

Kárpáti Péter és barátai: Rühes kutya

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Látomásos bűnfolklór. Kárpáti Péter legújabb drámája az erőszak mélylélektani aspektusait tárja fel.

A bűnvallomás közösségi élmény. Nem csak arra jó, hogy a bűnös könnyíthessen a lelkén, hanem arra is, hogy a hallgatóit magával rántsa a bűn mocsarába.

90' színház 16+

Goldberger, a textilkirály Kup bilet
13 Wydarzenie

A két világháború közötti magyar ipar fellendítői, úgy mint Weiss Manfréd (gépipar), Richter Gedeon (gyógyszer), Aschner Lipót (Tungsram), Goldberger (textil) mind asszimilált zsidók voltak. E zsidó gazdasági elit iskolapéldája Goldberger Leó, ’textilkirály’, aki Horthy személyes barátja, tanácsadója,
kártyapartnere és még képviselői is.

HOLLE ANYÓ Kup bilet
13 Wydarzenie

HOLLE ANYÓ

Turay Ida Színház

Holle anyónak földön túli hatalma van. Irányítja az emberek életét, a tengerek vándorlásait, dunyhájából hó hull a földre, zenélő csodahárfájára ébred a földön a szerelem. Hanka a kis mostohalány kútba ugrik, hogy teljesítse mostohaanyja parancsát, de a halál és az élet között uralkodó Holle anyó megmenti és ad még egy lehetőséget a földi boldogság megtalálására.

Az élet kapuja Kup bilet
13 Wydarzenie

Az élet kapuja

Új Színház

A féktelen tivornyák világába érkezik meg Esztergom érseke, Bakócz Tamás, hogy a haldokló II. Gyula pápa utódja lehessen. Minden követ megmozgat, veszteget, ígér annak érdekében, hogy elnyerje a pápai tiarát..

Rettentő Görög vitéz és Karsai György beavatószínháza Kup bilet
13 Wydarzenie

A Rettentő görög vitéz című gyerekelőadásunk után dr. Karsai György színháztörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanár tart beavatószínházat közérthető formában, gyerekeknek és felnőtteknek.

A király beszéde Kup bilet
13 Wydarzenie

A király beszéde

Móricz Zsigmond Színház

A korhű dokumentumokra épülő történet arra keresi a választ, hogyan maradhatunk önmagunk a történelem viharai közepette, vagy éppen hogyan nőhetünk fel egy elsőre talán szokatlannak látszó feladathoz.

HA LENNE VALAKIM Kup bilet
13 Wydarzenie

Történet napjaink fiataljainak szerelmi botladozásairól, bölcs emberismerettel, sziporkázó humorral és még több szeretettel.

Látni a láthatatlant Kup bilet
13 Wydarzenie

Látni a láthatatlant

Békéscsabai Jókai Színház

hétköznapi passió

Rumini Ferrit-szigeten Kup bilet
13 Wydarzenie

Rumini Ferrit-szigeten

Pesti Művész Színház SZE

A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek. A színpadra írt történetben Ferrit-sziget gonosz úrnőjének életveszélyes kelepcéje várja őket, ahonnét csak fortélyok, leleményesség és önfeláldozó bátorság révén
lehet szabadulni.

Gyöngyhajú Lány - OMEGA musical Kup bilet
13 Wydarzenie

2025. december 30-án a lakiteleki Hungarikum Liget – Kárpátia Rendezvényházában felcsendülnek az OMEGA legendás slágerei a Gyöngyhajú Lány musical előadásában. Egy felejthetetlen estére invitáljuk Önöket, ahol a hazai rocktörténelem ikonikus dallamai kelnek új életre.

Jövőre Veled ugyanitt! Kup bilet
13 Wydarzenie

Jövőre Veled ugyanitt!

Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, Oroszlány

Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka két részben

Meztelen igazság / zenés vígjáték Kup bilet
13 Wydarzenie

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

Az apa - Csíkszereda Kup bilet
13 Wydarzenie

Az apa - Csíkszereda

Miskolci Nemzeti Színház

PénteK13 - Útitársam Shirley MacLaine – Schell Judit zenés-táncos önálló estje Kup bilet
13 Wydarzenie

Schell Judit egy igazi belső utazásra hív bennünket Shirley MacLaine életének egy szakaszán keresztül, sok humorral, tánccal, énekkel, és persze szerelemmel.

József Attila-est Jordán Tamással, a Sebő-együttessel és a Kalákával Kup bilet
13 Wydarzenie

József Attila-est Jordán Tamással, a Sebő-együttessel és a Kalákával

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

A Kaláka és a Sebő-együttes Jordán Tamással közösen idézi meg József Attila költészetét egy különleges esten.
Az ötletet az egykoron legendás Merlin Kommandó „Születésnapomra” című József Attila-estje adta, amely évekkel ezelőtt nagy sikert aratott, és sokakban hagyott maradandó élményt.

EGYASSZONY Kup bilet
13 Wydarzenie

EGYASSZONY

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az Orlai Produkció a Fügével közösen mutatja be az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában.

Carmen • Pécsi Balett Kup bilet
13 Wydarzenie

Carmen • Pécsi Balett

Nemzeti Táncszínház

Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája.

Luxemburg grófja Kup bilet
13 Wydarzenie

Luxemburg grófja

József Attila Színház

zenés vígjáték

Elvásik a veres csillag Kup bilet
13 Wydarzenie

A funtineli boszorkány évek óta tartó nagy sikere folytatásaként egy újabb Wass Albert darabbal jelentkezünk.

Brooklyni mese Kup bilet
13 Wydarzenie

Brooklyni mese

Belvárosi Színház

Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot magyar közönség láthatja először a világon.

Bogyó és Babóca újabb kalandjai Kup bilet
13 Wydarzenie

Bogyó és Babóca újabb kalandjai

Móricz Zsigmond Színház

A már jól ismert szereplők mellett új karakter is megjelenik a készülő előadásban, Vendel, a szarvasbogár figurájával egészül ki a népszerű és összetartó kis baráti csapat. Az új történetekben bőven akadnak izgalmas kalandok és váratlan helyzetek, melyekben egymás iránti érzékeny figyelemmel segíti egymást a pajtási társaság.

Cseh Judit - Perczel Enikő - Réti Adrienn: Boldogan éltek Kultkikötő és Összpróba Produkció Kup bilet
13 Wydarzenie

Színházi mese felnőtteknek, avagy válás után is van élet és még azon is túl.

K - MINT KONTROLL Kup bilet
13 Wydarzenie

K - MINT KONTROLL

Stúdió K Színház

K – MINT KONTROLL
traumaköltészet



La Grange Kup bilet
13 Wydarzenie

La Grange

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Játék két részben, sok zenével

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.