
Hová sodorja a szeszélyes tengerár a kis csónakot hajótörött utasaival, az angyali szépségű nyolcéves leánykával és az értelmes, talpraesett kilencéves kisfiúval? Henry De Vere Stacpoole 1908-ban megjelent regényében egy lakatlan, ám egzotikus szigetre a Dél Keresztje alatt.
Adott egy fiatal férfi, akinek az apja meghalt, az anyja pedig szinte azonnal újból férjhez ment. Gyanús. Hamletben zavaros indulatok dolgoznak, és miközben kétségbeesetten próbál beszélni arról, amit érez, hirtelen olyan helyzetben találja magát, amiből nem látszik kiút. Jó lenne kiszállni pedig, és elmenni innen messzire, mert ha maradunk, abba csak beleőrülni lehet. Beszélgetni kéne, de nincs idő, nincs energia, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Ennek pedig – sejthetjük – nem lesz jó vége.
zenés vígjáték 2 felvonásban
Az előadás hossza: 150 perc
Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”
Önironikus este, élveboncolás szóközökkel, szerepjátékokkal a valóság elfogadásáért.
Az ember erotikus megtestesülése és tárgyiasulása. Nyilvános body shaming.
Dumaszínház est
Gaetano Donizetti
DON PASQUALE
Vígopera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Benjamin Britten
A KIS KÉMÉNYSEPRŐ
Opera három jelenetben, magyar nyelven
“Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétel a fontos.” /Karsai Dániel/
Jönnek a sznob fésűkagylójukkal, egyenek inkább császárhúst!
A Grimm testvérek meséje alapján
mesejáték
Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..
A vén oroszlán és a titokzatos szfinx
Erős, hatalmas személyiségek, legendák – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta Garbo véletlen találkozása, miután a világ óriásszínpadairól távoztak.
A szabadságharc hőse, Baráznay Ignácz tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcendens utazás alkalmával visszakerül 1848-ba
Dumaszínház est
Illúziók improvizált színházi előadás először Budapesten! A lengyelországi bemutató után most hazai terepen is színpadra kerül az Itt és Most Társulat legújabb improvizációs színházi előadása.
Adott egy nő.
Adott egy férfi.
Van gyerek – szám szerint hét.
Adott egy hotelszoba.
Bábos tragikomédia felnőtteknek
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták.
Társulatunk 2025-ben jubileumi évnek örvend, így ez alkalomból szeretnénk megörvendeztetni közönségünket vadonatúj műsorgálánkkal.
Dumaszínház est
Shirley MacLaine regénye alapján
Színpadra alkalmazta: Schell Judit
Schell Judit zenés önálló estje
Dumaszínház est
Operett a Monarchia Operett előadásában
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Bözödújfalu egy kis meseszerű hely, ahol békében megfér egymás mellett minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos. Egészen addig, amíg Észak-Erdély 1940-ben vissza nem tér az anyaország kebelére, és kormányunk figyelme oda nem szegeződik Bözödújfalura. Egyik nap még egyformák vagyunk, másnap már ahányan, annyi félék. És persze nem mindenkinek jár egyenlő bánásmód.
Mi a szerelem? Vágy? Ábránd? Őrület? Shakespeare a szerelem természetrajzát kutatja a Vízkeresztben, ahogy mi is évezredek – születésünk óta.
Biblia show
zenés bibliai képeskönyv
Zene: Wolf Péter Szöveg: Fábri Péter
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.