Teatr

tytułów: 2025


Audiencia Kup bilet
13 Wydarzenie

Audiencia

Pécsi Nemzeti Színház

25/26 A pókasszony csókja Kup bilet
13 Wydarzenie

25/26 A pókasszony csókja

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Akik már nem leszünk sosem Wyprzedane
13 Wydarzenie

Akik már nem leszünk sosem

Budapest Bábszínház

16+
Bemutató: 2025. november 8.
Bábtechnika: tárgyjáték

Liliom Kup bilet
13 Wydarzenie

Liliom

Nemzeti Színház

A Liliom az 1909-es ősbemutató óta minden bizonnyal a legsikeresebb magyar színmű, hiszen prózai szövegként is nagy nemzetközi utat járt be, az amerikai musicalverzió (Carousel) pedig csak fokozta a világhírt. A Gobbi Hilda Színpadon Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre Molnár Ferenc klasszikusát.

Jövőre Veled ugyanitt Kup bilet
13 Wydarzenie

Jövőre Veled ugyanitt

Bajai Városi Színházterem

Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták. A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy februári hétvégét egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.

Ellopott gyermekkor - Bibók Bea előadása Kup bilet
13 Wydarzenie

Ellopott gyermekkor - Bibók Bea előadása

Balatonfüred Kongresszusi Központ

Önfeláldozás gyerekkorban, felnőttkorban és a párkapcsolatokban



Pécsi Balett: A Notre Dame-i toronyőr Kup bilet
13 Wydarzenie

Karády és a szerelem - Ujszászy és a világ Kup bilet
13 Wydarzenie

A második világháború idején játszódó dráma a történelem kevésbé ismert részleteit tárja fel, miközben a színpadon felcsendülnek Orbán Bori előadásában a korszak legismertebb dallamai. A történetben kémek, politikusok és művészek sorsai keresztezik egymást, bemutatva egy vészterhes korszak emberi drámáit és hatalmi játszmáit.

Boldogságunk története - mese felnőtteknek Kup bilet
13 Wydarzenie

Boldogságunk története - mese felnőtteknek

Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

Boldogságunk története
mese felnőtteknek

Irigy-varieté Kup bilet
13 Wydarzenie

Irigy-varieté

Pinceszínház

Tranzit • Győri Balett Kup bilet
13 Wydarzenie

Tranzit • Győri Balett

Nemzeti Táncszínház

Egy különleges utazásra invitáljuk nézőinket nemzetközi koreográfusaink vezetésével.

Egy gésa emlékiratai • Bozsik Yvette Társulat Kup bilet
13 Wydarzenie

Bozsik Yvette szólóelőadása Mineko Iwasakinak, az Egy gésa emlékiratai című világhírű könyv és film főhősnőjének, A gésák gésája című önéletrajzi könyve inspirációjára született. Az előadás beavatja a nézőt a Tánc és a Művészet Asszonyai magányos, titkokkal teli, személyes világába, egy idősebb táncosnő memoárjába, aki mindig a lelkével táncolt. Az előadás használja a japán színház szertartásos elemeit, felidézve a Nō és a Kabuki színház világát is.

Una Notte a Napoli Kup bilet
13 Wydarzenie

Una Notte a Napoli

FÉM Arts & Café

Olasz sanzonok, népszerű slágerek töltik meg az előadást, ami a legnemesebb érzelemről; az anyai szeretetről szól.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.

Olvas a színház! Maja Könyvklubja Kup bilet
13 Wydarzenie

Olvas a színház!
Maja könyvklubja


Hab a tortán! - LILI SHOW, AVAGY AZ ÉRZÉSEK LÁTHATATLAN ÉLETE Kup bilet
13 Wydarzenie

Hab a tortán! - LILI SHOW, AVAGY AZ ÉRZÉSEK LÁTHATATLAN ÉLETE

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték Kup bilet
13 Wydarzenie

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

VOKE József Attila Művelődési Központ

az Ametist Bábszínház előadása

A Pál utcai fiúk Kup bilet
13 Wydarzenie

A Pál utcai fiúk

Weöres Sándor Színház

Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb irodalmi mű. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született: Geszti Péter, Dés László és Grecsó Krisztián munkája, a szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is.

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet... Kup bilet
13 Wydarzenie

OPERETT két felvonásban.

Felnőtt Színház - De kié lesz a kutya? Kup bilet
13 Wydarzenie

De kié lesz a kutya? (vígjáték) A színdarab Magyarországon a Drei Masken Verlag GmbH München és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti megállapodás révén kerül színre.

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték Kup bilet
13 Wydarzenie

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

Puskin Művelődési Ház

az Ametist Bábszínház előadása

Pom Pom - Gombóc Artúr Afrikába megy Kup bilet
13 Wydarzenie

Pom Pom - Gombóc Artúr Afrikába megy

Balatonfüred Kongresszusi Központ

Gombóc Artúr nagyon szomorú… Mindenki csúfolja a kilói miatt. A mértéktelen csoki evés miatt nagyon meghízott. Már alig mer végig menni az utcán, úgy fél, hogy kinevetik és megmosolyogják. Végső elkeseredésében úgy dönt, hogy - mint a többi madár - Ő is télre elköltözik Afrikába.

Történetek a kutyusról meg a cicusról Kup bilet
13 Wydarzenie

Történetek a kutyusról meg a cicusról

Barátság Kulturális Központ

A pillangók szabadok (Hegyi Barbara, Szántó Balázs, Mosolygó Sára) Kup bilet
13 Wydarzenie

A jómódú családból származó Don anyja fullasztó szeretete elől menekül az önállóságba, a forgószél természetű Jill pedig a színésznővé válás rögös útján indul el. Jill és Don találkozása nem várt meglepetést tartogat és a két fiatal között kapcsolat szövődik.

Pénz az égből Kup bilet
13 Wydarzenie

Pénz az égből

Győri Nemzeti Színház

A miniszter félrelép kortárs brit drámaírója, Ray Cooney bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete hirtelen fordulatot vesz, amikor egy vonatutazás során tévedésből más táskáját megragadva hagyja el a pályaudvart. A felesége által gondosan felpakolt szendvicsek helyett vastag pénzkötegek párnázzák a táska belsejét.

NÁRCISZ • Simon István Kup bilet
13 Wydarzenie

NÁRCISZ • Simon István

Nemzeti Táncszínház

A Nárcisz című előadás az emberi kapcsolatok, illetve a szeretet és az önszeretet törékeny egyensúlyát vizsgálja.

Vackor Kup bilet
13 Wydarzenie

Vackor

Jókai Klub

Hazai klasszikusnak számító Kormos István alkotói munkásságának egyik örökbecsű darabja a Vackor a piszén pisze kölyökmackó története. Meséje az identitáskeresésről szól „gyerekbocs” módra. Vackor izgalmas kalandokon keresztül tanulja meg az emberek által alkotott világ rendszerét, s hogy hogyan oldódik meg a kismackó élete, megtudhatjátok, ha eljöttök és megnézitek az Aranyszamár Színház előadását.

Talpuk alatt • Duna Táncműhely - Káva - NTSZ Kup bilet
13 Wydarzenie

Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket.

Képzelt beteg - a Szegedi Pinceszínház előadása Kup bilet
13 Wydarzenie

A jómódú, párizsi polgár életét kitöltő képzelt betegség történetén 1673 óta komédiázik a világszínház. Betegségeinek kezelésén a nézők mindenkor jót mulatnak. Herczeg T. Tamás rendezése mélyebb rétegeket keres, és a komédiázás mellett a kicsúfolt főhős esendőségén keresztül szembesíti a nézőt saját korának félelmeivel, és az embertársaik kiszolgáltatottságában játszott felelősségével.

Maga lesz a férjem Kup bilet
13 Wydarzenie

Maga lesz a férjem

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.

AZ ARAB ÉJSZAKA Kup bilet
13 Wydarzenie

AZ ARAB ÉJSZAKA

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az arab éjszaka
Füge Produkció - SzínMűhely Produkció - Goethe Intézet - Freeszfe Egyesület
- hangszínházi előadás -



Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.