Ünnep • Magyar Állami Népi Együttes

Az életöröm-felfogással szemben mintegy 150 évvel ezelőtt elterjedt az a felfogás, hogy az élet szenvedés. Ez a gondolat azonban nem új keletű, hiszen ezt mondták az ősi kínaiak, a hinduk, egyiptomiak, görögök, őskeresztények is. Az emberek azonban kitartanak optimizmusuk mellett és ragaszkodnak az öröm jogához, a boldogság iránti igényükhöz, a szerelemhez, az életszeretethez és ahhoz, hogy legyenek ünnepeik. Ezekre az ünnepekre mindenkor szükség volt, hiszen a hétköznapok kicsiny és közönséges egyhangúságának monoton ismétlődése mellett az ünnepek kínáltak feltöltődést a folytonos újrakezdéshez.
Az ünnepek megtartása a hagyományok újraéledését is hozza magával, segítve az emlékezet folytonos frissen tartását, mert a hagyomány végső soron emlékezés mindarra, amelyet egy közösség nem akar elfelejteni történelmi múltjából.
A táncest ebből a kettős gondolatkörből inspirálódik. Életünk része az öröm, de a szenvedés is, hisz ahhoz, hogy méltó örömünnepeink legyenek, meg kell harcolnunk a „sötétséggel”, a sors ránk szabta kihívásaival is.
A Magyar Állami Népi Együttes új bemutatójában az Európa szívében, a Kárpát-medencében élő magyarság különleges tradicionális kultúrája, népzenéje, néptáncai és szokásai elevenednek meg, az előadás alkotóinak sajátos, mai, színházi világlátásán keresztül.
Az Ünnep című előadás újra és újra egy régi mesét idéz egy mágikus asszonyról, aki világon először megfont egy kosarat. „Amikor ezt az első kosarat fontam, kezemet szent erők vezették, ez a szent erő éljen az idők végezetéig minden kosárban!” Ez a kosár, mint mindmegannyi más első, a tettről szól, ami minden esetben valami újat hoz, valami láthatatlant tesz láthatóvá, valami mulandót tesz érzékelhetővé.
Két szerelmes fiatal nyitja szélesre az idő szimbolikus „kapuját”, hívva a nézőket egy végtelen, kalandokat rejtő utazásra. Kettőjük kihívásokkal teli útja, szakrális és profán tájakon vezet. Feledésre ítélt szimbólumok élednek újjá, egykoron volt, mára már szinte kiüresedett családi és közösségi ünnepek nyernek régi és új értelmeket. Személyes és közösségi kapcsolatok szövődnek, rajzolódnak fel a színház mágikus terében, hogy kettőjük szerelembe vetett végtelen hite vezessen el egy a katartikus és boldog beteljesülése felé.

Zenei rendező: Pál István Szalonna
Zeneszerző: Ferenczi György, Kelemen László, Lajkó Félix, Pál István Szalonna, Gera Gábor
Koreográfus asszisztensek: Bacsó Lilla, Hetényi-Kulcsár Klára, Módosné Almási Berta Csilla, Lévay Andrea
Koreográfusok: Ágfalvi György, Darabos Péter, Mihályi Gábor, Módos Máté, ifj. Zsuráfszky Zoltán
Dramaturg: Tucsni András
Díszlet: Árvai György
Jelmez: Szűcs Edit
Video-animáció: Korai Zsolt
Fény: Papp Kornél
Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor