Program


Segítő kéz a családban Dr.Domján Mihály előadása

Segítő kéz a családban Dr.Domján Mihály előadása

A dallam szárnyán- zene és önmegvalósítás Dr Domján Mihály pszichológus, családterapeuta, pszichoterapeuta-jelölt
Vendég: Singh Viki

Aktuális előadások



Az önmegvalósítás fogalma nem egyenlő a sikerrel, a pénzzel, az elismertséggel vagy a hatalommal. Az önmegvalósítás egy olyan út, amely számos lépésből áll. Kudarcok, tanulságok, szerencsés véletlenek éppúgy szegélyezik, mint az alkotásvágy, a gyakorlás és a tanulás. Kellenek olyan személyek is, akik már akkor hisznek bennünk, amikor mi még bizonytalanok vagyunk magunkban. Majd idővel fordul a kocka. Egyre több lesz az erőnk és a hitünk. Konkrétabbá válik a fókusz, sőt letisztultabbá az akarat. Megkapjuk azt a személyt, aki már tud elégedett lenni az életével, mi több, másokért is él. Senki sem jött céltalanul erre a világra. Hiszem és hisszük, hogy mindenki megtalálhatja önmagát. Az utat nem keresned kell, csak rálépned. Pont ott, ahol most állsz. Ebben a zene, mint minden tudatosan használt örömforrás, segíteni tud…

Ajánló


A SZEMFÉNYVESZTÉS című előadássorozat soron következő műsora Győrben. Díjnyertes, világot bejárt előadók együtt egy nagyszabású show-műsorban! Látványos illúziók, gondolatolvasás és…

Bemutatkozik a Romani Design és a Néprajzi Múzeum közös kapszula kollekciója Készítsd el saját Romani Design ékszeredet! Személyes történetekkel tűzdelt…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!