Mezőség – Mikrokozmosz / BARTÓK TAVASZ 2025
Közreműködik: Fülei Balázs – zongora, Mihó Attila és barátai
Előadják: a Forte Társulat színészei, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes táncosai (együttesvezető: Deffend Irén), a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói
Dramaturg: Földeáki Nóra
Jelmez: Benedek Mari
Díszlet, vizuális látvány: Bukta Imre
Fény: Payer Ferenc
Koreográfus: Farkas Zoltán „Batyu”, Tóth Ildikó „Fecske”
Rendező: Horváth Csaba
Az összművészeti előadás Erdély egyik legizgalmasabb, legszínesebb kultúrájú tájegysége, a Mezőség énekes, táncos és irodalmi hagyományaiból táplálkozik. A produkció zenei centrumában Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak. Előbbieket Fülei Balázs, utóbbiakat Mihó Attila és zenekarának előadásában élvezhetjük.
A műben az autentikus tánc- és zenekultúra, az egyszerre verbális és mozgásközpontú kortárs színház, illetve a paraszti világ absztrakt képi ábrázolása szervesül Bartók Béla zongoraművének tételeivel. Az előadás látlelet, színpadi szociográfia, drámai műalkotás, amely a kulturális pusztulás korában a megújuláshoz és az újrateremtéshez kíván igazodási pontokat találni, szellemi biztonságot, emberi tartást adni.
Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van. Megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az…
FŐBB SZEREPEKBEN: Kuncz Feri: Sándor Péter, Horn Mici: Varga Izabella, Kőnig: Hujber Ferenc, Vitay Tábornok: Szőke Zoltán, Vitay Georgina: Pásztor…
Ken Ludwig: Primadonnák Bohózat 2 részben Az előadás hossza szünettel: 175 perc
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!