KisCoppélia
Radina Dace / Léo Delibes
KisCoppélia
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak, angol felirattal
több
Radina Dace / Léo Delibes
KisCoppélia
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak, angol felirattal
több
A 2025/26-os évadban a Magyar Nemzeti Balettintézet immár negyedik önálló produkcióját viszi színpadra. Ezúttal Coppélius mester, az általa készített baba és egy fiatal szerelmespár története elevenedik meg a színpadon. E. T. A. Hoffmann novellája, A homokember talán kevésbé ismert, mint A diótörő, pedig ebből is született egy híres balett és opera is. A Coppélia története különösen izgalmas lehet a mai kor gyermekei számára, hiszen tapasztaljuk, hogy a gépek, a technika révén születő illúziók, csalások, hogyan alakítják az ember életét, gondolkodásmódját. A balett témája egy baba, amiről azt hiszik, igazi, így majdnem szétrombol egy boldog párkapcsolatot. Az igazság azonban győzedelmeskedik, így nem marad el a várt boldog befejezés. Delibes zenéjére, csodás díszletek között, pazar jelmezekben nézhetik az előadást, amiben mesélő segíti a kisebbek számára az értelmezést, a balettintézet növendékei pedig felnőtt művészek közreműködésével táncolják el a mű legfontosabb részleteit.
Zeneszerző: Delibes Léo
Szövegíró: Szendrődy Dorottya Katalin
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Koreográfus: Radina Dace, Chernakova Olga, Gyarmati Zsófia, Kirejko Dmitrij Taraszovics, Kosyreva Diana, Kovács Dénes, Kőszegi Katalin, Yakushkina Nataliia
Angol szöveg: Avar Katalin
Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben…
Fergeteges vígjáték pimasz poénokkal, pikáns helyzetekkel és félreértésekkel.
Erkel Ferenc BÁNK BÁN Opera három felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal A produkció szövege és zenei anyaga a…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!