Podujatie


Diótörő • Szegedi Kortárs Balett

Diótörő • Szegedi Kortárs Balett

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is.  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: pondelok, 22. december 2025, 15:00

Karácsony este a szülők díszítik a szalonban felállított hatalmas fát. A testvérek, Marika és Frici civakodása még a fa körül sem szűnik meg. Sorra érkeznek a meghívott gyerekek, barátságok kötődnek, a fiúk borsot törnek a kis lányok orra alá. Megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt levő díszes dobozokban. Késve betoppan a gyerekek mókás keresztapja, Drosselmeyer bácsi, aki különleges, felújított játékokat hozott a zsákjában. Marikának megtetszik egy régi diótörő báb. A kislány, az este izgalmai után, új játékát ölelve alszik el a karácsonyfa alatt. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, a játékok életre kelnek, majd a szobát egerek népesítik be, élükön a gonosz Egérkirállyal. Diótörő herceg és barátai segítenek a lánynak, majd a hópihék országa után Tortavárba jutnak, ahol Cukorszilva tündér és Sütiséf úr, a cukrász csapatával újabb és újabb csodás helyekre kalauzolja őket a varázslatos mesevilágban. Megindul a kalandok sorozata. Marika álmában, mint Mária hercegnő táncol Diótörő herceggel. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben, melynek végén újra együtt öleli egymást a család karácsony este. 

Marika: Diletta Savini / Giordana Marzocchi

Diótörő: Czár Gergely / Francesco Totaro

Drosselmeyer nagybácsi: Kalmár Attila

Frici, Marika testvére: Vincze Lotár 

Anya és Egérkirálynő: Nyeste Adrienn

Apa és Sütiséf úr: Francesco Totaro / Czár Gergely

Szakácsnő és Cukorszilva Tündér: Letizia Melchiorre

Barbie hercegnő: Diletta Ranuzzi

Baltazár manó: Kiss Róbert

Egérkirály: Füzesi Csongor

Rózsaherceg: Graziano Bongiovanni

Kínai lány: Nier Janka

Arab lány: Miriam Munno 

Spanyol lány: Csató Málna

Gyerekek, Hópihék, Cukrászok, Egerek, Rózsák: 

Miriam Munno, Nier Janka, Diletta Ranuzzi, Letizia Melchiorre, Giordana Marzocchi / Diletta Savini, Chiara Gionti, Csató Málna,Vincze Lotár, Kiss Róbert, Füzesi Csongor, Graziano Bongiovanni

 

Zene: P. I. Csajkovszkij

Fény: Szabó Dániel

Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Vizuál: Madarász „Madár” János

Díszletterv, szcenika: Tóth Kázmér

Díszlet kivitelezés: Scabello

Társkoreográfus: Czár Gergely

Koreográfus: Juronics Tamás

Naša ponuka


A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek, esély egy új életre, őrült karneváli forgatag, intrika, bosszúvágy, elégtétel és Párizs, hol jobb és könnyebb az élet... mind-mind megelevenedik Alexandre Dumas világhírű regényének zenés színházi adaptációjában.

Misztikum, szenvedély és sötét titkok a színpadon – érkezik a Rebecca musical!

2026. október 10-én különleges zenei élmény várja a közönséget Budapesten: a világhírű zongoravirtuóz, Péter Bence az MVM Dome színpadán adja elő vadonatúj koncertműsorát. Az új show nem csupán friss dalokkal és lenyűgöző zongorajátékkal, hanem minden eddiginél látványosabb vizuális világgal, színpadi megoldásokkal és egy titokzatos vendéggel is készül - ezzel garantálva, hogy ez lesz az év egyik legemlékezetesebb zenei eseménye.

Tipy


Carl Orff CARMINA BURANA Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti felirattal

A vidéki birtokon megállt az idő. Unalmas és untató emberek gyűlnek itt össze, akik egymást és önmagukat is halálosan unják.…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.