Program


Decolonize Your Mind Society
4

Decolonize Your Mind Society

A 2018-ban alakult Decolonize Your Mind Society – amelyet a Gosheven nevű szólóprodukciójával is ismert Szabó Bálint gitáros hozott létre – 2020-as első nagylemezével (A Courteous Invitation To An Uninhabited Anabatic Prism) nagy figyelmet és elismertséget vívott ki nemcsak Magyarországon, de világszerte is.

Aktuális előadások



És nem is meglepő módon, hiszen a nem európai kultúrák zenéiből, nem-standard hangolásokból, az amerikai minimalizmusból és a pszichedelikus, rituális zenékből inspirációt merítő anyag valóban figyelemreméltóan unikális produkció.

A némileg átalakult zenekar 2023-ban megjelenő második albumával hasonlóan egyedi, de más megközelítésű – temperált, az oktáv egyenlő közű felosztásából származó hangolásokkal, páratlan metrumokkal és ezúttal a rögzített hangolású hangszerek helyett intonáló hangszeres játékkal megszólaltatott – anyagot hozott létre.

A Decolonize Your Mind Society természetes kiterjesztése Szabó Bálint (továbbá: 12z duó) Gosheven néven ismert szólómunkásságának, az általa korábban megkezdett útnak.

Debütáló lemezük 2020 októberben jelent meg a Hunnia Records gondozásában, és a tiszta hangolás rendkívül színes világát tárja elénk varázslatos módon. A különleges hangolások mellé sok egyedi hangszer is társul, például a Zene Háza Kreatív Hangtérének egyik atyjaként is ismert Váczi Dániel saját fejlesztésű díjnyertes tárogató-szerű fúvós hangszere, a glissotar. A lemezről a neves brit The Wire magazin egész oldalas kritikában lelkendezett, míg itthon a Recorder, a Keret blog, a Kulter és a Dalszerző is a 2020-as év legjobb magyar lemezei közé választotta. Mindemellett a zenekar képviselte Magyarországot 2021 januárjában az Eurosonic fesztiválon.

A 2023 márciuásban megjelent, vinylen is rendelhető második nagylemez előtt némileg átalakult a formáció. Szabó Bálint gitáros, Hock Ernő bőgős, Pozsár Máté szintetizátoros és Váczi Dániel glissotaros mellé Halmos András helyére Porteleki Áron érkezett dobosnak, továbbá Ávéd János helyére Kováts Gergő szaxofonosnak.

A tagsághoz hasonlóan a formáció teoretikus megközelítése is átalakult kicsit: a debütálás tiszta hangolásával, 4/4-es ritmusával és a szándék szerint pontos intonációjával ellentétben ezúttal azt a kérdést kutatják, hogy lehet-e pszichedelikus-ritualisztikus zenét létrehozni az oktávot egyenlő fokokban felosztó (például a gamelán slendro, vagy a különböző afrikai/óceániai/dél-kelet ázsiai kultúrákban is megtalálható ekviheptatónikus hangolást követő) hangolással, páratlan ritmusokkal és intonációval? Utóbbira példa, hogy a tiszta hangolású gitár helyett ezúttal már fretless gitár szól, valamint a bőgő/fretless basszusgitár, glissotar, és a szaxofon eddig is intonálva játszott. A friss album és annak tehát ebben az egészen szokatlan hangkörnyezetben igyekszik a lehető "leghalláscsavaróbb" módon egy magával ragadó pszichedelikus élményt nyújtani.

Hock Ernő - fretless basszusgitár, vocals
Kováts Gergő - szaxofon, ének
Porteleki Áron - dobok, ének
Pozsár Máté - szintetizátor, ének, LinnStrument
Szabó Bálint - fretless gitár, ének, LinnStrument
Váczi Dániel - glissotar, ének

Vendégek:
Dóri Györfi
Zoltán Mizsei

Ajánló


A Kowalsky meg a Vega zenekar a 2025-ös év koncertszezonját egy fergeteges nagykoncerttel nyitja meg február 8-án, a Papp László…

Boban Marković újra a Müpa színpadán robbantja be az évet!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!