művész


Gulyás Hermann Sándor
2

Gulyás Hermann Sándor

Született: 1981. június 23. (Miskolc)

Színész

2000-ben érettségizett a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnáziumban. A Gór Nagy Mária Színitanodában tanult színészetet. 2000-2003 között a Fiatalok Színházában játszott. 2003-2009 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, 2009-2010 között a tatabányai Jászai Mari Színházban szerepelt. 2011-2013 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt. 2013-2017 között a…

 Tovább

Aktuális programok


MÉG EGYSZER, VELED, UGYANITT - vígjáték

Pinceszínház

Doris és George története folytatódik. Nem mindennapi szerelmük kiállta az idők próbáját. Öröm és bánat, születés és halál, betegség…

Kövek

RS9 Színház

Azt gondolnánk, hogy ehhez az előadáshoz, amelyben egy hollywoodi film elevenedik meg, akkora stáb szükséges, hogy be sem fér…

Az óceánjáró

RS9 Színház

Max Tooney egykori jazz trombitás feldúltan érkezik a kikötőbe. Mindenáron fel akar jutni a Virginian nevű óceánjáróra, azonban útját…

Stílgyak

RS9 Színház

Az előadás egy érdekes és izgalmas kísérlettel reagál a Queneau-i bravúrra, beilleszti a variációkat egy történetbe, ahol két fiatalembernek…

Színész

2000-ben érettségizett a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnáziumban. A Gór Nagy Mária Színitanodában tanult színészetet. 2000-2003 között a Fiatalok Színházában játszott. 2003-2009 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, 2009-2010 között a tatabányai Jászai Mari Színházban szerepelt. 2011-2013 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt. 2013-2017 között a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban dolgozott. 2017-től a Másik Produkció nevű formáció állandó szereplője.
2016-2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt.

Díjak:
2005 Vidor fesztivál: Pantalone díj (ifjú Titán)
2009 Festival Nové Evropy /Cena Jarmily Jerábkové/ Prága: Instant rendezés 2. hely

Főbb szerepei:
1999 Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros: Valahol Európában- Ficsúr
2000-2007 J.Rado- G.MacDermot: Hair- Woodrow
2000-2003 Szikora-Szomor-Vinnay-Valla: Katonadolog- Rozsnyói Miklós
2001-2003 William Shakespeare: Ahogy tetszik- Amiens
2003 Heltai Jenő: Tündérlaki Lányok- Báró
2003 William Shakespeare: Rómeó és Júlia- Mercutio
2003 Luigi Magni- Bernardino Zapponi: Legyetek jók, ha tudtok- Úr
2003-2007 Szurdi Miklós-Szomor György: Diótörő és Egérkirály- Gyeregér
2004-2006 Vadnai László- Békeffi István: Tisztelt Ház- János, állomásfőnök
2004-2005 William Shakespeare: Szentivánéji álom- Demetrius
2004-2007 László Miklós: Illatszertár- Árpád
2005-2007 Fred Ebb-Bob Fosse-John Kander: Chicago- riporter
2005-2008 Willy Russell: Vértestvérek- Mickey
2005 Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde- Berreh
2005-2006 Zsurzs Kati: Bence Királyfi- királyfi
2006 Leonard Bernstein: A csodák városa- Jackson
2006-2007 Balázs Ágnes: Andersen- Ólomkatona
2006-2008 Gabriel García Márquez: Száz év magány- Arcadio
2006-2007 Martin McDonagh: Vaknyugat- Welsh atya
2006-2007 Sartre: Legyek- Pedagógus
2006-2007 Scott McPerson: Marvin szobája- Bob
2007  William Shakespeare: III. Richárd- Rivers
2007-2012 Elton John-Tim Rice: Aida- Mereb
2007-2008 Patrick Marber: Julie kisasszony- John
2007-2008 Garaczi László: Plazma- Plazmaskac /Mohai/
2008 Georges Feydeau: Bolha a Fülbe- Camille
2008-2009 Martin McDonagh: Piszkavas- Ray Dooley
2008-2009 Charles Dickens: Copperfield Dávid- Tungay
2008-2009 Friedrich Schiller: Stuart Mária- Davison
2009 Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté- Toffolo
2009 Csikós Atilla: Cartes Postales- Radnóti Miklós
2009-2010 Lionel Bart: Oliver!- Svindli
2010 Moliére: Amphitryon- Jupiter
2010 Claude Carriere: A madarak tanácskozása
2010 Hauff-Hollós: Kőszív
2011 Tim Rice – Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár- Máté
2011 Alfonso Paso: Mennyből a hulla- Juan
2012 Hamvai Kornél: Szigliget- Tarló János
2012 Dean Pitchford - Walter Bobbie: Footloose- Willard Hewitt

Szerepei a Jászaiban:
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron - Rovar
Anders Thomas Jensen: Ádám almái - Alejandro
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek - GIOVANNI, cukrász
Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia - Lajos
Anton Pavlovics Csehov: Sirály avagy 80 kiló szerelem - Medvegyenko, tanító
Ivan Kušan: A balkáni kobra - Borisz Mozsbolt, földhivatali gyakornok
Lionel Bart: Olivér! - Svindlikirály, Fagin legjobb tanítványa
 
Rendezések:
2007 Karaván Művészeti Alapítvány; Szentivánéji álom –mesteremberek /vizsga/
2009 Instant /táncelőadás

Filmes és televíziós szerepe:
Casino (2011)

10 Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Kölcsönlakás / vígjáték

10 Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Kölcsönlakás / vígjáték

Általános2
  • Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok - Még egyszer, veled, ugyanitt

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok - Még egyszer, veled, ugyanitt

Általános2
  • Rendező
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Anconai szerelmesek (zenés komédia)

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Anconai szerelmesek (zenés komédia)

Általános2
  • Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban / vígjáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban / vígjáték

Általános2
  • Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Csoportterápia („mjuzikelkámedi”)

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Csoportterápia („mjuzikelkámedi”)

Általános2
  • Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Mezítláb a parkban / vígjáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Mezítláb a parkban / vígjáték

Általános2
  • Színész
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Vörösmarty Színház
A kaméliás hölgy

A kaméliás hölgy

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Gaston
A mi osztályunk

A mi osztályunk

Muharay Színház
  • Rendező
A padlás

A padlás

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rádiós
A padlás

A padlás

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus
AIDA- musical az örök szerelemről

AIDA- musical az örök szerelemről

RaM Colosseum
  • Mereb, Radames szolgája
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Lucrezio, egyetemi hallgató
ANCONAI SZERELMESEK - Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

ANCONAI SZERELMESEK - Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rovar
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rovar
Bakáts Feszt - Még egyszer, Veled, ugyanitt!

Bakáts Feszt - Még egyszer, Veled, ugyanitt!

Általános
  • Rendező
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Jászai Mari Színház, Népház
  • Lajos
Chicago

Chicago

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Konferanszié
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Muharay Színház
  • Fortunato
Elton John - Tim Rice: AIDA

Elton John - Tim Rice: AIDA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Mereb, Radames szolgája
Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Általános
  • Mereb, radames szolgája
Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Általános
  • Mereb, Radames szolgája
Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Általános
  • Mereb, Radames szolgája
Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

Általános
  • Mereb, Radames szolgája
ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

RaM Colosseum
  • ALBERT HERCEG
IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Made in Hungária

IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Made in Hungária

Általános2
  • Röné
KÖVEK A ZSEBBEN

KÖVEK A ZSEBBEN

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Kövek a zsebben

Kövek a zsebben

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Marie Jones: KÖVEK

Marie Jones: KÖVEK

Aranytíz
  • Színész
MÉG EGYSZER, VELED, UGYANITT - főpróba

MÉG EGYSZER, VELED, UGYANITT - főpróba

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Rendező
Mezítláb a parkban

Mezítláb a parkban

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Mezítláb a parkban

Mezítláb a parkban

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Paul, a férje
Olivér!

Olivér!

Jászai Mari Színház, Népház
  • Svindlikirály, Fagin legjobb tanítványa
Piszkavas

Piszkavas

RS9 Színház
  • Ray Dooley
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Fülig Jimmy
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Fülig Jimmy
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Herceg
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Herceg
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Herceg
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Herceg
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Herceg
Piszkos Fred, a kapitány - musical

Piszkos Fred, a kapitány - musical

Általános
  • Herceg
Rák Jóska, dán királyfi

Rák Jóska, dán királyfi

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Laci, helyi paraszt
Rák Jóska,dán királyfi

Rák Jóska,dán királyfi

Móricz Zsigmond Színház
  • Laci, helyi paraszt
Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • X
RS9 OFF 2019 Stílgyak

RS9 OFF 2019 Stílgyak

RS9 Színház
  • Írták, játsszák és rendezték
Sajtkirály

Sajtkirály

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Bibóca a tehén
Stílgyak

Stílgyak

Aranytíz
  • Színész
Színezüst csehó

Színezüst csehó

Muharay Színház
  • William
Sztálinváros

Sztálinváros

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Tesztoszteron

Tesztoszteron

Móricz Zsigmond Színház
  • Rovar
Top Dogs

Top Dogs

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • David Singer
Urs Widmer: Top Dogs - dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

Urs Widmer: Top Dogs - dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • David Singer
Verdi: Aida

Verdi: Aida

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mereb, Radames szolgája

Ajánlataink