Artyści


Éva  Vári

Éva Vári

Ur.: 1940. augusztus 25. (Nagykanizsa)

Színművész.

Tizenévesen jelentkezett a helyi amatőr színjátszó csoportba, amelynek Balázsovits Lajos is tagja volt. Emellett tanult zongorázni, énekórákra járt. A középiskolát, a család politikai besorolása miatt, olajbányászati technikumban végezte, kitűnőre érettségizett. Bár szülei kultúra- és művészettisztelő emberek voltak, mégis a kisvárosi miliőbe jobban illő, tisztességes polgári foglalkozást…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színművész.

Tizenévesen jelentkezett a helyi amatőr színjátszó csoportba, amelynek Balázsovits Lajos is tagja volt. Emellett tanult zongorázni, énekórákra járt. A középiskolát, a család politikai besorolása miatt, olajbányászati technikumban végezte, kitűnőre érettségizett. Bár szülei kultúra- és művészettisztelő emberek voltak, mégis a kisvárosi miliőbe jobban illő, tisztességes polgári foglalkozást szántak neki, így felmerült, hogy gyógyszerész lesz. Mindeközben a fiatal lányra egy éjszakába nyúló zenehallgatás és az azt követő magasztosan átzokogott éjszaka volt nagy hatással, amikor is emlékei szerint Saint-Saëns A hattyú című műve csendült fel a rádióban, Pablo Casals kiváló gordonkajátékával. Ennek az élménynek köszönhetően fogalmazódott meg benne a művészi pálya, mint lehetőség gondolatainak és érzéseinek kifejezésére.

Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1984)
Janus Pannonius Művészeti Díj (1983)
Érdemes művész (1989)
Kiváló művész (2003)
Pro Communitate díj (2003)
Súgó Csiga díj (2003, 2005, 2006)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2007)
Kossuth-díj (2009)
Pécs Kulturális Nagydíja (2017)
Pécs díszpolgára (2020)
Nagykanizsa díszpolgára (2024)
Prima Primissima díj (2025)

Szerepei a Pécsi Nemzeti Színházban:
Hárman a padon - Ambra
Nyolc nő - Mamy, a nagymama
Királyrák krumplifészekben - Maggi
A nagymama - Szerémi grófné
Boeing, Boeing - Bertha

Játékfilmek:
A szerelem határai (1973)
Sose halunk meg (1993)
Angst (1995)
Evita (1996)
Ámbár tanár úr (1998)
A kanyaron túl (2001)
A boldogság színe (2003)
A gyémánt út pora (2022)

Tévéfilmek:
Mire a levelek lehullanak… (1978)
Pénzt, de sokat! (1991)
Öregberény 1–21. (1994–1995)
Áldott állapot (1998)
Szomszédok (1999)
Családi kör (2000)
Millenniumi mesék (2000)
Életképek (2004–2009)
Csaó bambinó (2005)
Régimódi történet (2006)

A hölgy fecseg és nyomoz

A hölgy fecseg és nyomoz

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Alice Postic
A nagy négyes

A nagy négyes

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Jean Horton
A NAGY NÉGYES

A NAGY NÉGYES

Vörösmarty Színház
  • Jean Horton
A nagy négyes

A nagy négyes

Weöres Sándor Színház
  • Jean Horton
A nagy négyes

A nagy négyes

Veszprémi Petőfi Színház
  • JEAN HORTON
A NAGY NÉGYES

A NAGY NÉGYES

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Jean Horton
A NAGY NÉGYES

A NAGY NÉGYES

Óbudai Kultúrális Központ
  • Jean Horton
A nagy négyes

A nagy négyes

Békéscsabai Jókai Színház
  • Jean Horton
A nagy négyes

A nagy négyes

Vörösmarty Színház
  • Jean Horton
A nagy négyes

A nagy négyes

Kisfaludy Színház
  • Aktor
A nagy négyes

A nagy négyes

Belvárosi Színház
  • JEAN HORTON
A nagy négyes

A nagy négyes

Szegedi Nemzeti Színház
  • Jean Horton
A nagy négyes

A nagy négyes

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • JEAN HORTON
A nagy négyes - Orlay produkció

A nagy négyes - Orlay produkció

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Aktor
A szegény hekus esete a papagájjal

A szegény hekus esete a papagájjal

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Alice Postic
A SZENT CSALÁD - a Pécsi Harmadik Színház vendégjátéka

A SZENT CSALÁD - a Pécsi Harmadik Színház vendégjátéka

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Az anya
A TESTŐR

A TESTŐR

Vörösmarty Színház
  • A mama
A testőr_

A testőr_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • A mama
Aranytó

Aranytó

Veszprémi Petőfi Színház
  • Aktor
Aranytó

Aranytó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Aranytó

Aranytó

Belvárosi Színház
  • Aktor
Aranytó

Aranytó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Aktor
Aranytó

Aranytó

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ethel
Aranytó

Aranytó

Veszprémi Petőfi Színház
  • Aktor
Aranytó

Aranytó

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Aktor
Aranytó

Aranytó

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor
Aranytó

Aranytó

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Ethel Thayer
ARANYTÓ - Orlai Produkció

ARANYTÓ - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
Aranytó - szakmai bemutató

Aranytó - szakmai bemutató

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor
Aranytó - Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda

Aranytó - Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Aktor
AZ ISTENI SARAH

AZ ISTENI SARAH

Belvárosi Színház
  • Sarah Bernhardt
Az isteni Sarah

Az isteni Sarah

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • SARAH BERNHARDT
Az isteni Sarah

Az isteni Sarah

Szegedi Nemzeti Színház
  • Aktor
Boeing, Boeing

Boeing, Boeing

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Bertha
Boeing, Boeing.

Boeing, Boeing.

Pécsi Nemzeti Színház
  • Bertha
Csókol anyád

Csókol anyád

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mrs. Levine
Csókol anyád!

Csókol anyád!

Thália Színház
  • Doris Levine
Csókol anyád!

Csókol anyád!

Jászai Mari Színház, Népház
  • Doris Levine
Csókol Anyád!

Csókol Anyád!

Veszprémi Petőfi Színház
  • Doris Levine
Csókol Anyád!

Csókol Anyád!

Pécsi Nemzeti Színház
  • Doris Levine
Csókol Anyád!

Csókol Anyád!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mrs. Levine
E. Thompson: Aranytó - prózai színpadi előadás

E. Thompson: Aranytó - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Aktor
Edith Piaf

Edith Piaf

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Edith Piaf

Edith Piaf

Óbudai Kultúrális Központ
  • Előadja
Edith Piaf

Edith Piaf

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Aktor
Edith Piaf - Vári Éva estje

Edith Piaf - Vári Éva estje

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Edith Piaf - Vári Éva estje

Edith Piaf - Vári Éva estje

Kölcsey Központ
  • Aktor
Edith Piaf - Vári Éva estje

Edith Piaf - Vári Éva estje

Belvárosi Színház
  • Aktor
Ernest Thompson: Aranytó

Ernest Thompson: Aranytó

Lovarda
  • Aktor
ERNEST THOMPSON: ARANYTÓ

ERNEST THOMPSON: ARANYTÓ

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Ethel
Hárman a padon

Hárman a padon

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Ambra
Hárman a padon

Hárman a padon

Jászai Mari Színház, Népház
  • Ambra
Hárman a padon

Hárman a padon

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Ambra
Harold és Maude

Harold és Maude

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Maude
Harwood: A nagy négyes

Harwood: A nagy négyes

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Aktor
Hat hét hat tánc

Hat hét hat tánc

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Aktor
Hat hét hat tánc

Hat hét hat tánc

Vörösmarty Színház
  • Lily
Hat hét hat tánc

Hat hét hat tánc

Veszprémi Petőfi Színház
  • LILY
Hat hét hat tánc

Hat hét hat tánc

Thália Színház
  • Lily
HAT HÉT HAT TÁNC

HAT HÉT HAT TÁNC

Thália Színház
  • Lily
Hat hét, hat tánc

Hat hét, hat tánc

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lily
Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz - krimi vígjáték - a Játékszín előadása

Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz - krimi vígjáték - a Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Alice Postic
Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz című prózai színpadi előadás

Jack Popplewell - Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz című prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Alice Postic
John Murrell: AZ ISTENI SARAH

John Murrell: AZ ISTENI SARAH

Kisfaludy Színház
  • Sarah Bernhardt
KSZF2016 - Aranytó

KSZF2016 - Aranytó

Kisfaludy Színház
  • Aktor
KSZF2016 - Kisfaludy Bérlet három előadásra (Aranytó, Shakespeare Hős(n)ök, Figaro házassága)

KSZF2016 - Kisfaludy Bérlet három előadásra (Aranytó, Shakespeare Hős(n)ök, Figaro házassága)

Kisfaludy Színház
  • Aktor
Kvartett

Kvartett

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Lenni vagy nem lenni? - Színészek színesen a Harmadik Színházért

Lenni vagy nem lenni? - Színészek színesen a Harmadik Színházért

Pécsi Harmadik Színház
  • A gála házigazdája
Martin Sherman: Rose

Martin Sherman: Rose

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor
MARTIN SHERMAN: ROSE

MARTIN SHERMAN: ROSE

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Rose
Martin Sherman: ROSE - a Belvárosi Színház előadása

Martin Sherman: ROSE - a Belvárosi Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Rose
Mennyei!

Mennyei!

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Florence Foster Jenkins
Pécsi Balett: Vasarely-etűdök

Pécsi Balett: Vasarely-etűdök

Müpa
  • Aktor
Piaf - Vári Éva

Piaf - Vári Éva

Kisfaludy Színház
  • Edith Piaf
Remix

Remix

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Conchita Cortes
Richard Alfieri: Hat hét, hat tánc

Richard Alfieri: Hat hét, hat tánc

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • LILY
Richard Alfieri: Hat Hét, Hat Tánc - vígjáték

Richard Alfieri: Hat Hét, Hat Tánc - vígjáték

Gyulai Várszínház
  • LILY
Richard Alfieri: Hat hét,hat tánc prózai színpadi előadás

Richard Alfieri: Hat hét,hat tánc prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Aktor
Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Jean Horton
Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Jean Horton
Ronald Harwood: A nagy négyes - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Ronald Harwood: A nagy négyes - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Aktor
Rose

Rose

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rose
Rose

Rose

Karinthy Színház
  • Rose
Rose

Rose

Budaörsi Latinovits Színház
  • Rose
Rose

Rose

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rose
Sam Bobrick-Julie Stein: CSÓKOL ANYÁD!

Sam Bobrick-Julie Stein: CSÓKOL ANYÁD!

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Doris Levine
Schwajda György: A szent család

Schwajda György: A szent család

Pécsi Harmadik Színház
  • Az anya
Szegény hekus esete a papagájjal

Szegény hekus esete a papagájjal

Jászai Mari Színház, Népház
  • Alice Postic
Vári Éva Piaf estje

Vári Éva Piaf estje

Budaörsi Latinovits Színház
  • Aktor
Vári Éva: Rose

Vári Éva: Rose

Spinoza Színház
  • Rose

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.