Színház

1288 program


Sissi, a magyar királyné - operett két részben - Monarchia Operett társulat előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Huszka Jenő operettje igazi nemzeti érzelmeket erősítő humorral és szerelemmel átitatott darab, mely gróf Andrássy Gyula az Osztrák-Magyar monarchia későbbi külügyminisztere és Erzsébet királyné (Sissi) beteljesületlen történelmileg nem is igazolt szerelméről szól.

Díjátadó Gála Jegyvásárlás
13 Esemény

Díjátadó Gála

Szarvasi Vízi Színház

Legyen a feleségem! Jegyvásárlás
13 Esemény

Legyen a feleségem!

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Szomjas férfiak sört isznak helyettem Jegyvásárlás
13 Esemény

Ebben az egyórás előadásban négy harmincas éveik elején, közepén járó nő vall saját magáról, női mivoltáról, az életükben fontos és kevésbé fontos szerepet játszó férfiakról, szexről, gyerekvállalásról, öregedésről, a biológiai ciklus megélésének gyötrelmeiről.

A HÁROM KISMALAC - Tatay Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

A HÁROM KISMALAC - Tatay Színház

Kultkikötő - Balatonboglár

„Ez a kis ház, a mi házunk, benne lakom én is,
Láttam én már szebbet, jobbat, ezt szeretem mégis.”

Poppea megkoronázása - a Katona József Színház előadása - Jegyvásárlás
13 Esemény

Néró akarja Poppeát. A császárt nem lehet visszautasítani. Mindenkin és mindenen átgázol, hogy a kétes hírű nőt maga mellett tartsa. Senki nem korlátozhatja az akaratát. Poppea meglátja a helyzetben a lehetőséget: császárnő akar lenni. És egyetlen túlkapás száz másiknak nyit utat.

Ne most, drágám! Jegyvásárlás
13 Esemény

Ne most, drágám!

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

A HÁROM KISMALAC - Tatay Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

A HÁROM KISMALAC - Tatay Színház

Kultkikötő - Balatonfenyves

„Ez a kis ház, a mi házunk, benne lakom én is,

Láttam én már szebbet, jobbat, ezt szeretem mégis.”

Lévi'Story - A Farmerkirály klezmer musical Jegyvásárlás
13 Esemény

Lévi'Story - A Farmerkirály klezmer musical

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Koprodukció a Pesti Broadway Alapítvánnyal

Jávori Fegya – Kállai István & Gábor – Müller Péter Sziámi
Lévi’Story
A farmerkirály - Klezmer musical
"A világsiker musicalje"
Dramaturg: Kerényi MG
A művet Levi Strauss élete és az amerikai kivándorlási hullám ihlette

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT - Földes László Hobo József Attila estje - Nemzeti Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt – mondja Hobo, aki a bemutató óta bejárta az egész országot és a határon túli magyarlakta vidékeket is, és több, mint négyszázötven alkalommal tolmácsolta a költő gondolatait.

A HÁROM KISMALAC - Tatay Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

A HÁROM KISMALAC - Tatay Színház

Kultkikötő - Balatonföldvár

„Ez a kis ház, a mi házunk, benne lakom én is,
Láttam én már szebbet, jobbat, ezt szeretem mégis.”

Színházi Szemle / Szentivánéji álom - a Budaörsi Latinovits Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Hermia szerelmes Lysanderbe, Lysander kívánja Hermiát, Demetrius akarja Hermiát, Heléna szenved Demetrius miatt. Pukk összepipacsozza Lysandert és Demetriust, ezek ketten most már Helénát akarják. Heléna továbbra is szenved. Hermia féltékeny. Pukk egy manó. Titánia és Oberon tündérek. Titániát összepipacsozza Oberon, ezért Titánia szeretkezik egy szamárral. Nem lennék a helyükben.

Hadházi László és Kiss Ádám Jegyvásárlás
13 Esemény

Dumaszínház est

LIAISON - Pokorny Lia zenés estje Jegyvásárlás
13 Esemény

LIAISON - Pokorny Lia zenés estje

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

Zenés stand up Pokorny Liával kb. 80 percben.

CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK - Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

Anton Pavlovics Csehov három művét: A medve, A dohányzás ártalmairól és a Leánykérés című alkotásokat két évtizeddel ezelőtt, 1997-ben mutatta be először a társulat Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás sikere azóta is töretlen – nem véletlenül.

HÁRMAN A PADON - Orlai Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

HÁRMAN A PADON - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.

Aldo Nicolaj darabja három idős ember történetét meséli el, utolsó néhány élő képviselőjének nyugdíjas napjait. A leélt és végigküzdött XX. század vége egy zsúfolt lakótelepen éri őket.

Tánc a Kertben - Kávé hajnalban. Budapest táncmozaikok. Jegyvásárlás
13 Esemény

A tánc testet öltött zene. Francia-balkán-klezmer-tangó hangjaiból születő képek, történetek emlékei elevenednek meg a kortárs tánc mozdulataiban. Találkozások, érintések, szenvedély, és még egy utolsó kávé hajnalban, amikor már haza kell menni. Csak Te és Ő. Éjszakák emlékei.

#kedvesZsámbék! - Verses-zenés slang felolvasószínház Jegyvásárlás
13 Esemény

Dalok, dalszövegek, népdalszövegek, eredeti dokumentumok, szemelvények, versek, csujogatók, népköltészeti remekművek; elfeledett sorok és dallamok. Közérthetően, olykor viccesen, humorosan, groteszk módon, olykor nagyon is komolyan, drámaian, de valójában barátságosan, felépített dramaturgia mentén szerkesztve és rendezve.

Őrült nők ketrece Jegyvásárlás
13 Esemény

Őrült nők ketrece

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Anti-motiváció - A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje

A padlás Jegyvásárlás
13 Esemény

A padlás

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Színházi Szemle / Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak - Szegedi Pinceszínház - Aradi Kamaraszínház Jegyvásárlás
13 Esemény

Mit tehet egy öregecske kereskedőné, ha évek óta nem hallott az ura felől? Vígan fogadhatja a kérők hadát, mint afféle vagyonos özvegy!
Karnyónénak két úriember is teszi a szépet: s míg az asszony a szerencsejátékos Lipittlottyot szereti, a furfangos Tipptopp mindent megtesz, hogy vetélytársát félreállítsa. Ám hiába eped az özvegy, mindkét úr a vagyonára pályázik, amelynek megszerzéséért semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, legyen szó megtévesztésről, Boris szobalány kegyeinek elnyeréséről, vagy éppen gyilkosságról.

Tánc a Kertben - #kaméleon no.1. Jegyvásárlás
13 Esemény

A #kaméleon projekt a Willany Leó társulat folyamatos megújulásra való törekvésének egyik materializálása: félévente egy-egy meghívott, külsős alkotó bevonásával igyekeznek magukat újra definiálni és lehetőséget adni arra, hogy az improvizáció és a kortárstánc végtelennek tűnő fogalmához újabb gondolatokat adhassanak, ezzel gyarapítva a hazai kortárs kánont.

Moliere: A fösvény - MMIK Szombathely ifjúsági előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A Magyar Művészeti Innovációs Központ produkciója Molière: A fösvény.

A mű 1668-ban íródott, Párizsban játszódik. Témája – a pénz imádatának torzító hatása, ennek bírálata.

Színházi Szemle / Lázadni veletek akartam - a Yorick Stúdió előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

1989 ősze, Ceauşescu Romániája. Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva, a diktatúra utolsó heteiben rendszerellenes akciókba kezd. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. Noha a lázadónak született Péter, a hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra. Ám az eufóriát nagyon hamar követi a tragédiák sorához vezető lebukás. Sok évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel, a tényekkel, hogy a sajátjukon kívül mások életét is gyökeresen felforgatták, tönkretették.

Jegyvásárlás
13 Esemény

Van 32 lapunk, épp úgy, mint egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy szó, egy félmondat: valami, ami az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet.

Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

1971-ben Szolnokon Székely Gábor, Kaposváron Zsámbéki Gábor Csehov Sirályával nyitotta meg a színházi évadot. Az akkori előadások óhatatlanul egyfajta hitvallásként, programhirdetésként is értelmezhetőek. Székely Gábor ezt meg is fogalmazta az akkori műsorfüzetben: „A Sirály színpadra állítása nem egyszerűen soron következő művészi feladat, bár annak is szép és felemelő. Több: személyes vallomás a leghőbb művészi vágyamról és elképzelésemről: a korszerű, tartalmi és formai megújulásra mindig kész színházról vallott rendezői ars poeticám kifejezésének lehetősége”.

Barillet-Grédy: A kaktusz virága - Spirit Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

”Julien nőtlen, szoknyapecér fogorvos. Stéphanie mogorva, maximalista asszisztensnő. Igor fiatal, helyét kereső reklámmodell. Antonia céltudatos, magabiztos lány.”

Tiszta röhej! Jegyvásárlás
13 Esemény

Tiszta röhej!

Belvárosi Színház

A nálunk is népszerű legendás angol nevettető, Noël Coward merész vígjátéka az utóbbi években London és New York legfontosabb színházaiban is új életre kelt. Nem véletlenül: a könnyes röhögés mögött igazi meccsek zajlanak, mesteri játékosokkal.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!