Kup bilet
színházi előadás és beszélgetés
Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot magyar közönség láthatja először a világon.
Interaktív impróshow. Egy pörgős délután tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az alap Momentán-élmény, kifejezetten azok számára, akik napközben érnek rá színházba járni.
Megható, mégis rendkívül szórakoztató előadás az öregedés folyamatáról, a függetlenség és a magány közti egyensúlyozásról, az örök vágyakozásról és a feltétlen életszeretetről.
Dumaszínház
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A Bla Bla Bla Duma Kabaré előadása.
Nevetünk és Nevettetünk!
Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt és Szomor György ünnepi gálakoncertje
Este jön a Télapó! De vajon mindenkihez elmegy?
A Grimm testvérek kedves és tanulságos meséje emberi erényekről és az igazságról, amelyben mindnyájan bízunk. Sok tánccal és vidámsággal, ami a Budapest Táncszínház új programjában azzal az eltökélt szándékkal készült, hogy Magyarországon is időben megmutassák és megértessék a táncművészet értékeit és szépségeit a fiatal korosztállyal.
A székely kapu az ősi erő, a hit, a remény, az Istenhez való tartozás jelképe, kommunikációs csatorna ég és föld között. Három oszlopa a test, a lélek és a szellem egységére utal, faragásai védelmi, kegyelmi és áldást adó szimbólumok.
A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban!
Wolfgang Amadeus Mozart
Così fan tutte
Ebben a kedves történetben, vérbő humorral, egymást megállás nélkül ugratva és féltve mutatja meg két színésznő, hogy a legnagyobb művészek mennyire őszintén adják át magukat és szeretetüket a közönségüknek.
Az előadás a Zserbótangó kedvelői számára kihagyhatatlan szórakozást kínál!
Két meg nem értett, szeretetre éhes ember, akik a maguk módján egy-egy szerepet aggasztottak magukra, csak hogy megvédjék önmagukat a csalódásoktól.
Ám egyikük sem gondolta volna, hogy azon a bizonyos nagyváradi napon, a találkozásuk egy új és szenvedélyes románcot hoz… ami mindkettőjüket magával sodorja és alapjaiban rengeti meg a magyar irodalmat.
A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara gondoskodik Somogyi-Tóth Dániel karmester irányításával. Az előadás - mely a 130 éves baletthagyományokra épül - egyszerre ünnepi, friss és magával ragadó, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt ígér.
Ilyet még nem láttál! A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Egy pörgős, 80 perces show, 6 szereplő + 1 műsorvezető mellett 4 szereplő + 1 műsorvezető formációban is előadjuk, ahol a nevetés garantált, a fordulatok pedig teljesen kiszámíthatatlanok.
Dumaszínház est
2025 tavaszának musical szenzációja fergeteges show-t ígér! A „Nagy Gatsby kor” New York-ja! Ír bandák, olasz gengszterek, mindezekre egy revüszínház kulisszái mögül kitekintve! Egy misztikumokkal teli korszak, amikor még hittel hittünk a varázslatok létezésében!
mesejáték gyerekeknek
Összpróba és Kultkikötő Produkció
Badár Tamás és Badár Sándor közös estje
Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!
A nagy sikerű A hosszú élet titka alkotóinak új bemutatója ismét az izgalmas és sokszínű novellaszínházi műfajban születik.
„Nem törtem a fejemet azon, hogy helytelen-e a dolog. Szükségesnek látszott” – Rudolf Höss
Dumaszínház est
Egy kiváló színpadi szerző remek karakterizáló képességével és humorával megrajzolt tündéri világ kel életre egy különlegesen izgalmas szereposztásban, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művészek előadásában.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.