Színház

2017 program


Az emberré lett fabáb, Pinokkió kalandos története egy olyan tanmese, amelyet a világon szinte mindenhol ismernek, felnőttek és gyerekek egyaránt.

A Fitos Dezső Társulat ifjúsági előadása 12 éven felülieknek

„A halálnál jobb foglalkozást mindenütt lelsz magadnak!”

Mese 6 éves kortól

Karácsony Gergely monodrámája 16+
110 perc 1 felvonásban

Alul semmi

Móricz Zsigmond Színház

Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..

Színházi mese felnőtteknek, avagy válás után is van élet és még azon is túl.

Zenés hályogkovács estek - Körner Tamás emlékei, vendégei II. rész sajnos elfogyott
13 Esemény

A Fesztiválzenekart két évtizeden át igazgató Körner Tamás emlékei Gyabronka József tolmácsolásában, sok videóval.

Pierre Barillet műve alapján készült zenés vígjáték

Georges Feydeau: Macskazene

Klebelsberg Kultúrkúria

A káprázatos bohózatok mestere, Feydeau a végletekig fokozza a konfliktusokat. Szereplői ambiciózus, önző emberek, akik képtelenek tisztán látni, mert hiúságuk felülkerekedik minden realitáson.

h.ml.t

Budaörsi Latinovits Színház

Adott egy fiatal férfi, akinek az apja meghalt, az anyja pedig szinte azonnal újból férjhez ment. Gyanús. Hamletben zavaros indulatok dolgoznak, és miközben kétségbeesetten próbál beszélni arról, amit érez, hirtelen olyan helyzetben találja magát, amiből nem látszik kiút. Jó lenne kiszállni pedig, és elmenni innen messzire, mert ha maradunk, abba csak beleőrülni lehet. Beszélgetni kéne, de nincs idő, nincs energia, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Ennek pedig – sejthetjük – nem lesz jó vége.

Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte… A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító.

Benkó-Horváth
A NAGY ERDŐ, MELY TELE VAN HOMÁLYLYAL
avagy rejtélyeit megmagyarázni sokfélekép lehet, a mint kinek-kinek esze, bölcsesége, tapasztalása s jó vagy rossz indulata sugallja



MIKROMACSÓ

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Noémi dühös, mert szakított vele a barátja, Beni. Beninek valahogy elege lett, és azt mondta, térre van szüksége. Hogy tudjon gondolkodni. Mert ha együtt vannak, akkor nehezebb átlátnia, hogy mit ad fel kettejükért. Dühítő.

romantikus musical

(SZÍNHÁZ)

Kapunyitás: 18:40

két szereplős színmű

A FAJOK EREDETE vígjáték sajnos elfogyott
13 Esemény

A FAJOK EREDETE vígjáték

A Vértes Agórája

A FAJOK EREDETE vígjáték
Játsszák: Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Scherer Péter
A színészek improvizációinak felhasználásával
Írta: Tasnádi István Rendező: Dömötör Tamás

A padlás sajnos elfogyott
13 Esemény

A padlás

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

A félig mese félig musical kiváló szórakozást nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

25/26 Játszd újra, Sam!

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Allan Felix, a filmkritikus egy vergődő és szenvedő elhagyott férj. És amíg ő látványosan belemerül bánatába, addig barátai, Linda és Dick minduntalan azon fáradoznak, hogy Allan új társra leljen. És ezzel megkezdődik a szünet nélküli randevúk sora. De ahelyett, hogy belejönne, idegességében végül mindegyiket elbaltázza. Az ügyetlen randizó nagy segítségére van kimeríthetetlen képzelete is, amelyben meg-megjelenik Humphrey Bogart, és az ő számos tanácsa, története. Allan odaadóan hallgatja hősét, és már csak egy feladata van, hogy rájöjjön, mitől lesz egy férfi élete kudarcoktól mentes.

Kipp, kopp...babaszínház

Miskolci Csodamalom Bábszínház

Interaktív, élőzenés játék mondókákkal, gyerekdalokkal tarkítva a legkisebbeknek.

25/26 Mirr - Murr kalandjai

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

A kis herceg sajnos elfogyott
13 Esemény

A kis herceg

Budaörsi Latinovits Színház

Saint-Exupéry saját élményét dolgozza fel: egy ízben kényszerleszállást hajtott végre a Szahara kellős közepén, ahol egyesegyedül a saját repülőgépszerelői tudására és leleményességére támaszkodhatott - továbbá arra az irracionális, ám nagyon is létező erőnek a segítségére, amit ízléstől és neveltetéstől függően, vagy Istennek, vagy a vakvéletlennek nevezünk.

A Magyarországi Német Színház előadása

25/26 Mirr - Murr kalandjai - Vidor

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

A Magyarországi Német Színház előadása

A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda sajnos elfogyott
13 Esemény

14+
150 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: árnyjáték, bunraku

A kaukázusi krétakör

Nemzeti Színház

Drámai példázat a jóságról.

Háború van, a város lángokban áll. Mindenki fejvesztve menekül. A kormányzóné is, akinek hátra hagyott csecsemőjét szolgája, Gruse magához veszi. A lány a sajátjának mondja gyereket, ám az újra feltűnő vőlegénynek hiába bizonygatja az ellenkezőjét. Amikor a kormányzóné újra magának követeli a gyereket, Acdak, a bíró a kaukázusi kör középre állítja a kisfiút, és az „anyák” húzni kezdik… Bertolt Brecht meséje a háború iszonyatában megőrzött szeretetről és emberi méltóságról.

A Bányavidék trilógia 3. része.

Tóth Auguszta önálló estje.

2 óra 10 perc, szünet nélkül

TÚLÉLŐ

B32 Galéria és Kultúrtér

A Harcosok klubja szerzőjének, színpadra eddig még sosem adaptált, újabb horror-szatírája. A Túlélő főhőse egy zuhanó repülőgép pilótafülkéjében meséli el történetét a fekete doboznak...

A bűvös szék

Karinthy Színház

vígjáték két felvonásban

Fekete István-Neumark Zoltán-Somogyi Szilárd:
A koppányi aga testamentuma
Végvári vitéz sztori
zenés játék két részben

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!